Pipa remekművek, egyenesen Olaszországból

Az élményt azonban egy minőségi, elegáns Savinelli-csibukkal még inkább megkoronázhatjuk. Hogyan lett a Savinelli a világ egyik legismertebb olasz pipagyára, és miben rejlik termékeik egyedisége?

Egy kis milánói üzlettől az évi százezres tételszámig

A dohányosok körében közismert Savinelli története 1876-ban indult. Ekkor nyitotta meg ugyanis Milánóban Achille Savinelli az első üzletét, mely dohányáruval és dohányzási kiegészítőkkel foglalkozott. Az első, Savinelli által árusított pipák – a kor ízlésének megfelelően – agyag- és tajték (meerschaum) pipák voltak. Mellettük azonban már árulta saját tervezéseit: a briar (hangagyökérből készült) pipákat is. Utóbbiak árusítása eleinte kockázatosnak tűnt, de nagyobb sikert arattak vele, mint hitték. 1948-ban megalakult a Savinelli Pipes, és kicsivel később a Savinelli-darabok a Dunhill és a Cornoy termékei mellé kerültek a dohányüzletekben. Így a világ pipatérképére felkerült Olaszország is. 

Ám az “igazi” Savinelli-pipák megalkotására, melyeket az innováció és a hagyomány tökéletes egyvelege jellemez, még Achille unokájáig várni kellett.

https-__humidorshop.hu_ - 2023 augusztus - Cikk1

Miben rejlik a Savinelli-pipák varázsa?

Részben a forma és funkció egyedülálló összhangjában, részben a Savinelli egyedi filterezési technológiájában. A Savinelli saját találmánya ugyanis a háromszög alakú, balsafa filter. Ez egyszerre köti meg a pipázás során keletkező kondenzátumot és gondoskodik arról, hogy a pipadohány ízének intenzitása megmaradjon.

Tortuga: tervezés és praktikum eszményi harmóniája

Az egyik legkorszerűbb, új szériája a gyártónak a Tortuga, amelynek kialakításában a jól bevált hagyományok mellett a praktikusság is megjelenik. A márka minden darabot dugós kupakkal lát el. Így gond nélkül megtömhetjük indulás előtt, anélkül, hogy a csibuk tartalma a zsebünkbe borulna.

Klasszikus formatervezésükbe is némi csavar vegyül: szárukat és sapkájukat egyaránt teknőspáncélt mintázó, borostyánbarna akrilból alakítják ki. A legkülönbözőbb színekben (burgundi, sötét, földes-rozsdás), felülettel (sima, polírozott, rusztikolt) és pipafejekkel készítik őket a füstölés szerelmeseinek. Minden darabot 6 vagy 9 mm-es filterekkel választhatunk, és egy-egy arany színű gyűrű teszi őket teljessé. 

Pipák, melyek a stílus nagykövetei

Legyünk akár kezdő, akár gyakorlott pipások, a Savinelli darabjaiban olyan precíz, magával ragadóan kimunkált pipákra lelhetünk, melyekre büszkék lehetünk. Ha tehát pipagyűjteményünket egy kézműves, magas színvonalú darabbal gyarapítanánk, nézzünk szét a Tortuga-széria tagjai között!

Formula.hu