PL: kinevezte Lopetegui utódját a Wolverhampton! – Hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Wolverhampton együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy kinevezték a távozó Julen Lopetegui utódját Gary O’Neil személyében.

(Photo by Robin Jones – AFC Bournemouth/AFC Bournemouth via Getty Images)

Mint arról beszámoltunk,  a Wolverhampton együttese a mai nap folyamán szerződést bontott vezetőedzőjével, Julen Lopeteguivel, aki rendkívül elégedetlen volt a klub nyári átigazolási politikájával. A távozásáról szóló pletykák már napok óta keringtek a médiában, így természetesen olyan nevekről is hallani lehetett, akik átvehetik a Wolves irányítását a spanyol edző távozása esetén. Végül ezen a téren sem született meglepetés, ugyanis a korábban “megénekelt” Gary O’Neil vette át a stafétát, aki az előző szezonban a Bournemouth kispadján ült. O’Neil összességében 37 meccsen irányította a “Cseresznyéseket”, akiket a vártnál jóval simábban az élvonalban tartott, a vezetőség viszont mégis úgy gondolta, hogy a fejlődés érdekében le kell cserélniük a 40 éves szakembert, akinek a helyére Andoni Iraola érkezett.

Gary O’Neil feladata egyértelműen az lesz, hogy az élvonalban tartsa a Wolvest, ahonnan többek között olyan nevek távoztak, mint Rúben Neves vagy Raúl Jimenez. Az angol szakember a transfermarkt adatai szerint 2026 nyaráig szóló szerződést írt alá új csapatánál.

Fociclub