Ocon különleges területen élvez előnyt másokkal szemben
https://formula.hu/parc-ferme/36248
A nyári, európai szezonban ugyan ez nem jelent problémát, a tavaszi és őszi turnékon viszont kulcsfontosságú lehet a versenyzők számára, hogy hogyan tudják kezelni az időeltolódás okozta nehézségeket, azaz egyszerűbben mondva a jet laget. Esteban Oconnak van egy csodafegyvere, ami előnyt jelent a többiekkel szemben ezen a téren: személyes edzője, Tom Clark ugyanis a jet lag szakértője, s doktori kutatásaiban is ezzel a témával foglalkozik.
Clarkot az Alpine „házi sajtója” kérdezte meg a témáról. „Valószínűleg a versenyzők nem érzik elég menőnek a témát ahhoz, hogy a jet laggel kapcsolatos stratégiáikról beszéljenek, pedig ez egy fontos része egy versenyhétvégének. Mivel nem tudunk róla sokat, azt is hihetnénk, hogy a versenyzők csak felugranak a repülőre, és remélik a legjobbakat…”
„Ahhoz, hogy kezeld a jet laget, a kulcs a felkészülés, a videlkedés és a hozzáállás, nem pedig egy tabletta, amit egyszerűen bekapsz, és rendbe teszi a dolgokat. Nagyon örülök, hogy a reptéren látok embereket különböző stratégiákat alkalmazni, például sötétített szemüveget felvenni. Tekintve, hogy milyen irányba halad a sportág, egyre több és több versennyel minden szezonban, és nagy ugrásokkal a különböző időzónákban, jó látni, hogy az emberek egyre többet foglalkoznak ezzel.”
„Vegye meg az Andretti az Alpine-t, és mindenki jól jár!”
https://formula.hu/parc-ferme/36247
Helmut Marko nem csupán saját csapatával és pilótáival foglalkozik sokat (persze azt is előszeretettel teszi), hanem a riválisokról is rendszeresen szót ejt – most épp az Alpine-ról támadt kedve beszélni, és meg is tette. A francia istálló azon két alakulat egyike volt, akik támogatták az Andretti érkezését az F1-be, míg a legtöbb csapat nem rajong a mezőnybővítés ötletéért. Marko átvágta a gordiuszi csomót: „Az Andrettinek meg kellene vennie az Alpine-t, ez lenne a legjobb mindenkinek. Az F1 megtartaná a 10 csapatot, az Andretti végre bekerülne, a Renault pedig továbbra is bennmaradna.”
Marko kitért arra is, hogy az Alpine kérvényezte az erőforrásuk teljesítményhátrányának csökkentését – nem zárkózik el tőle, de csak alapos körültekintéssel tudná támogatni ezt a lépést: „Megértem a problémáikat, hiszen ez nem csak a motorteljesítményről szól. Ha túlságosan le vagy maradva ezen a téren, akkor a beállításoknál is kompromisszumokat kell kötnöd, hogy kompenzáld az egyenesbeli sebességedet, amivel akár három tizedet is veszíthetsz.”
„Ez pedig az autó vezethetőségét is megváltoztatja” – folytatta Marko. „Nem vagyunk a Renault ellen, de egyértelműen bizonyítani kell, hogy a teljesítménykülönbség jelentős. És azt is biztosítani kell, hogy az intézkedés ne gyengítsen minket, többieket, szóval a döntést nem szabad elsietni…”
Schumacherek a Verstappenek ellen? „Ha Jos befér az autóba…”
https://formula.hu/parc-ferme/36246
Az Express című német lapnak nyilatkozó David Schumachert, a legendás Michael unokaöccsét, s Ralf fiát megkérdezték édesapja motorsportos visszatéréséről: pár hónapja egy LMP3-ast tesztelt, s mivel a jelenleg GT-versenyzésben utazó ifjabbik Schumacher is vezetett már ilyen autót, felmerült a kérdés, hogy esetleg elindulnának-e együtt egy versenyen. „Igen, ez egészen remek lenne. Vezettem már LMP3-as autót magam is, egészen nagyszerű” – kezdte David Schumacher, majd így folytatta:
„Persze F1-es kommentátorként nagyon elfoglalt, ahogy én is, hiszen a DTM-ben és a GT World Challenge-ben is versenyzek, így aztán nehéz megtalálni a megfelelő időzítést” – mondta Schumacher, aki arról a gondolatról, hogy esetleg más apa-fiú párosok, így a Magnussenek és a Verstappenek ellen is versenyezhetne, ezt mondta: „Jól hangzik! Csak épp nem tudom, Jos vezet-e még ilyen autót, és hogy befér-e egyáltalán egy LMP3-asba?! Nagyon szűk!”
„De kétségkívül nagyon jó mólka lenne valami ilyesmit csinálni. Szerintem sok nézőt vonzana be és nagyon jól éreznék magukat.”
Kolumbia helyett jöhet a madridi utcai F1-es futam?
https://formula.hu/parc-ferme/36245
Óriási a tolongás az utóbbi időben a Formula-1-es nagydíjat rendezni szándékozó helyszínek között. A Formula.hu is beszámolt róla, hogy felmerült tavaly egy Karibi Nagydíj ötlete, amelyet Kolumbiában rendeztek volna meg. Az ország egykori F1-es pilótája, a többszörös nagydíjgyőztes Juan Pablo Montoya a Semana TV-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy a projekt kútba esett:
„Nagyjából nyolc hónappal ezelőtt 95 százalékban minden el volt rendezve, aztán viszont valaki elszúrt valamit. A Formula-1-es emberekkel mentem Barranquillába, megnéztük a nyomvonalat. Minden készen állt, csak az aláírás hiányzott, de készek voltak aláírni. Talán 2028-ra. Végül úgy zárult, hogy Madridnak adták a versenyt” – tette hozzá Montoya. Madrid valóban egy másik pályázó, amelynek az érdeklődéséről hallani lehetett: néhány év múlva vagy felváltva Barcelonával, vagy konstansan a főváros utcáin rendeznék az F1-es Spanyol Nagydíjat.
Kínjukban nevetnek: egymást ugratja Marquez és Quartararo a Honda és a Yamaha szenvedése kapcsán
https://formula.hu/parc-ferme/36244
A MotoGP Brit Nagydíján tovább folytatódott a két japán gyártó vesszőfutása: a sprinten gyakorlatilag az összes Honda és Yamaha a mezőny végén kullogott az esőben, a vasárnapi futamon pedig végül Franco Morbidelli és Fabio Quartararo 14-15. helye ért csak pontot, míg a Repsol párosa, Marc Marquez és Joan Mir ismét bukott. A két sztárversenyző, Marquez és Quartararo az Instagramon viccelődött a helyzetükkel: a spanyol posztolt egy képválogatást a versenyről, amelyek nagy részén épp francia ellenfele előtt vagy mögött motorozott, amihez Quartararo kommentben odaírta, hogy „Micsoda tapadásod volt!”, kiegészítve egy sírva röhögős szmájlival. Marquez sem maradt adós a válasszal: „És mit szólsz a végsebességedhez?”, mire a yamahás már csak egy teknős emojival és egy újabb sírva röhögős fejjel felelt, utalva a Yamaha évek óta tartó küszködésére ezen a téren. Úgy tűnik, a két világbajnok legalább a humorát megőrizte…
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Schumacherre emlékezteti Verstappen elszántsága Hakkinent
https://formula.hu/parc-ferme/36243
Max Verstappen jó úton halad zsinórban harmadik F1-es világbajnoki címe felé, a nyári szünetet megelőzően sorozatban nyolc nagydíjon győzött. A korábbi pilóták is rendre elismerően nyilatkoznak róla: most Mika Hakkinen beszélt arról a RacingNews365.com portálnak, hogy a holland elszántsága és F1-hez való hozzáállása egykori nagy ellenfelére, a hétszeres vb-győztes Michael Schumacherre emlékezteti őt:
„Michael hihetetlen, őrült versenyző volt. A sport iránti elköteleződése: az autóversenyzés volt az életstílusa. Nem csak egy munka vagy hobbi volt számára. Ez volt az élete, és ugyanezt látom Maxban is, hogy neki ez az életstílusa” – fogalmazott a kétszeres világbajnok Hakkinen, aki szerint a Red Bull-os folyamatosan fejlődni akar:
„Élvezi, amit csinál. Amikor nem versenyautót vezet, akkor szimulátorozik és ott fejleszti magát. Nem csak arról van szó, hogy kipróbál egy új ívet vagy féktávot, hanem új dolgokat tanulhatsz meg arról, hogyan válj jobb versenyzővé. Csak gyakorlással és gyakorlással lehet ezt megtenni, és közben éhezned kell a győzelemre.”
Piastri édesanyja az autókat is nehezen viseli, a motorozást megtiltja az F1-es pilótának
https://formula.hu/parc-ferme/36242
A MotoGP Brit Nagydíján vendégeskedett a hétvégén Oscar Piastri, a McLaren F1-es pilótája pedig fel is ült a Pramac Ducati egyik motorjára, amiről közzétett egy képet a közösségi oldalán azzal. hogy mivel a négy keréken szünet van, úgy gondolta, hogy megy egyet két keréken.
A poszt legérdekesebb részét a pilóta édesanyja, Nicole szolgáltatta, aki az alábbi kommentet biggyesztette alá:
„Ó nem, nem csinálod! Lépj el a motortól, Oscar Jack Piastri. A szívem az autókkal is alig birkózik meg.”
On a break from 4 wheels so thought I’d have a go at 2 with @QuadLockCase pic.twitter.com/kkXkpCtjio
— Oscar Piastri (@OscarPiastri) August 5, 2023
Bottas mit csinál ezen a képen?
https://formula.hu/parc-ferme/36241
Valtteri Bottas élvezi az F1-es nyári szünetet, a közösségi oldalán megosztott fotókból ez világosan látszik. Azt mondjuk nem tudjuk, hogy ezen a képen éppen mi történik, de a posztjait, sztorijait érdemes követni!
Magnussen: Javítanunk kell a gumikopáson, különben oda a hetedik hely
https://formula.hu/parc-ferme/36239
Egyértelműen kirajzolódó tendencia a Formula-1 2023-as szezonjában, míg a szombati időmérőkön néha meg-megvillan a Haas, vasárnap a futamokon rendre hátraesnek. Mindez bevallottan a borzalmas gumikezelés miatt van, s ami a rossz hír az amerikai istálló számára, hogy Nico Hülkenbergnek kétségei vannak afelől, milyen mértékben tudják ezt év közben orvosolni, ugyanis összetett problémáról van szó és „nem hever az utcán a megoldás”. Pedig a csapattárs Kevin Magnussen szerint előre kell lépniük valahogyan, különben elveszítik a konstruktőri hetedik helyért folytatott csatát (jelenleg azonos pontszámmal áll a Williams és a Haas a hetedik-nyolcadik helyen, de előbbi alakulat a jobb helyezései révén megelőzi Günther Steineréket, miközben az Alfa Romeo lemaradása is csak két pont tőlük):
„Úgy gondolom, továbbra is a gumikopás a fő problémánk. Az etapok elején úgy fest, hogy tartani tudjuk a lépést a top 10-ben lévő srácokkal. Aztán viszont mi egyre lassulunk, ők meg egyre gyorsulnak. Szerintem ez a fő vízválasztó nekünk és az autónknak. Úgyhogy remélhetőleg a szünet után visszatérve meg tudjuk ezt oldani, mert nyilvánvaló, hogy itt kell javulnunk” – idézi Magnussent a RaceFans.net szaklap. „Úgy vélem, amire szükségünk van, hogy felhasználjuk a szezon első felében gyűjtött adatokat és valami jobbal álljunk elő. Mivel valami jobb kell ahhoz, hogy megtartsuk a hetedik helyünket a konstruktőrök között, mert különben elveszítjük, és azt nem akarjuk.”
NASCAR: Vasárnap az eső nyert, hétfőn viszont Buescher diadalmaskodott
https://formula.hu/parc-ferme/36240
Idén már nem először okoz gondokat a csapadék a NASCAR királykategóriája számára, így abszolút nem volt szokatlan, hogy csak hétfőn fejeződött be a Michigan International Speedwayen rendezett futam. Vasárnap ugyan az első szakaszt még sikerült megrendezi a Cup Series mezőnyének, a folytatást viszont kénytelenek voltak elhalasztani a szervezők, ám addigra már több neves versenyző is feladta a versenyt. Chase Elliott, William Byron, Kyle Busch, illetőleg a felfüggesztett Noah Gragsont helyettesítő Josh Berry is összetörte versenygépét, így nekik nem volt jelenésük a hétfői folytatáson, ahol sokáig úgy tűnt, Martin Truex Jr. megállíthatatlan lesz.
A 19-es autó pilótája már vasárnap is gyors volt, behúzta az első szakaszt, majd egy nappal később a második etap végén is az élen zárt, igaz ekkor egy hatalmas hajrá után csak pár méterrel előzte meg Daniel Suarez autóját. Truex Jr. a folytatásban is kiváló tempót diktált, de végül emberére akadt, az utolsó kiállásokat követően ugyanis az előző verseny győztese, Chris Buescher került az élre. Az RFK Racing versenyzője sokáig tartotta magát az élen, riválisa azonban 12 körrel a vége előtt elkaphatta volna, ha nem érik utol Michael McDowell autóját. A lekörözés során Truex Jr. megcsúszott, amivel jelentős időt veszített, így bár az utolsó körre ismét nagyon közel került, az előzésre már nem maradt ideje.
A győzelem tehát Buescher kezébe került, aki így zsinórban második diadalát aratta, egyúttal ez a siker a Fordnak is különleges volt, mivel a kék ovál számára ez már sorozatban a kilencedik győzelem volt ezen a pályán. A folytatás Indianapolisban következik augusztus 13-án.
Sainz F1-es előszerződést kötött az Audival?
https://formula.hu/parc-ferme/36238
Noha a 2026-ban a Sauber partnereként beszálló Audi többször is jelezte, hogy korai még a konkrét versenyzői felálláson gondolkodni, valamint Carlos Sainz maga is elmondta, hogy alaptalanok a pletykák, csak nem akarnak elülni azok a híresztelések, amelyek összeboronálják a spanyol pilótát a német motorgyártótól. Most épp az AutoAction számolt be arról, hogy értesüléseik szerint Sainz előszerződést írt alá az Audival. A lap kiemeli, hogy bár ez az állítólag előszerződés még nem jelent végleges elköteleződést, de arra utal, hogy az egyszeres nagydíjgyőztes keresi a Ferrarin kívüli lehetőségeket a 2024 végén lejáró kontraktusa után. Sainz amúgy korábban arról beszélt, hogy szeretné a következő idény kezdete előtt tudni, hol fog versenyezni a 2025-ös szezonban.
A jelenleg még Alfa Romeo névre hallgató Saubernél egyébként nemrég úgy nyilatkozott Alessandro Alunni Bravi, hogy minden valószínűség szerint megtartanák a jelenlegi Valtteri Bottas, Guanyu Zhou párost 2024-re – persze a távolabbi jövő még náluk sem téma egyelőre.
fotó: DPPI
Meglátogatta az elhunyt Craig Breen családját az FIA elnöke
https://formula.hu/parc-ferme/36237
Írországba utazott Mohammed ben Sulayem, az FIA elnöke: a tavasszal tragikus ralibalesetben elhunyt WRC-pilóta, Craig Breen családját látogatta meg, illetve a versenyző sírhelyénél is lerótta tiszteletét. Ben Sulayem szerint Breen szüleivel, Rayjel és Jackivel töltött némi időt, erről a közösségi oldalán osztott meg két fotót:
Touching visit to Ireland to spend some time with Ray and Jackie Breen to honour the memory of their son #WRC star Craig. pic.twitter.com/0qWnaKzN32
— Mohammed Ben Sulayem (@Ben_Sulayem) August 6, 2023
Két nagy pillanata volt a szezonnak az Aston-csapatfőnök szerint, és az egyik Strollé
https://formula.hu/parc-ferme/36234
A mezőny első felének legnagyobb differenciája csapattársak között Fernando Alonso és Lance Stroll mérlege az Aston Martinnál: bajnoki helyezés alapján harmadik és kilencedik, pontok tekintetében 149 és 47. A csapatfőnök szerint azonban a kanadai is kivette a részét az év bravúrjaiból:
„Az én szememben nem feltétlenül a dobogók a szezon fénypontjai, nálam Lance visszatérése a sérülésből és Fernando különleges hozzáállása Monacóban emelkednek ki” – mondta Mike Krack a csapat oldalán közzétett interjúban. Két héttel biciklibalesete után Bahreinben Lance Stroll sérült csuklóval is hatodikként ért célba – ennél jobb helyen azóta is csak egyszer végzett.
„Lance megmutatta, micsoda harcos, amikor sérült csuklóval és törött lábujjal pattant vissza az autóba. Mindenkire ösztönzőleg hatott, milyen szívvel tette. Lance-nek nem volt sok szerencséje idén, a törött csontok mellett más dolgok is ellene fordultak önhibáján kívül. A bajnoki tabella elmond valamit, de csapaton belül tudjuk, mi történt valójában” – védelmezte Strollt az Aston Martin csapatfőnöke.
Fotó: Aston Martin
Perez: Én egy győztes vagyok
https://formula.hu/parc-ferme/36236
Magabiztosan tekint a jövőbe Sergio Perez: a bajnoki második helyezett mexikói szerint nem kell tartania Daniel Ricciardótól házon belül, mert csak rajta múlik, hogy maradhat-e a Red Bull ülésében vagy sem.
„Rajtam múlik, ezért koncentrálok csak magamra. Én egy győztes vagyok, nem szeretem a rossz hétvégéket. Nem ezért vagyok itt, különben inkább otthon lennék, és valami mást csinálnék. Azért vagyok itt, mert tudom, hogy képes vagyok megcsinálni, és korábban meg is csináltam. A kanapén ülő emberek elfelejtik, hogy mennyire a részleteken múlnak itt a dolgok, pedig láthatták más pilótákkal, más csapatoknál is” – idézi Perez szavait a Racingnews365.com.
Bagnaia már csaknem kétgyőzelemnyi előnyben – így áll a MotoGP-tabella a Brit GP után
https://formula.hu/parc-ferme/36233
Bár Aleix Espargaro utolsó körös előzésével „csak” második lett Silverstone-ban, Francesco Bagnaia így is nagyobb előnnyel távozhatott a Brit GP-ről, mint amennyivel előtte rendelkezett, hiszen fő üldözői közül Jorge Martin egy első körös incidens után csak a hatodik pozícióba tudott visszazárkózni, míg Marco Bezzecchi épp ducatis honfitársát üldözve bukott. Így áll a világbajnoki összetett élmezőnye 9 forduló után a 20-ból (a többi széria bajnoki összetettjét itt találjátok):
VERSENYZŐK | GYÁRTÓK | ||||||
1. | Francesco Bagnaia | Ducati | 214 | 1. | Ducati | 317 | |
2. | Jorge Martin | Pramac Ducati | 173 | 2. | KTM | 172 | |
3. | Marco Bezzecchi | VR46 Ducati | 167 | 3. | Aprilia | 153 | |
4. | Brad Binder | KTM | 131 | 4. | Honda | 89 | |
5. | Johann Zarco | Pramac Ducati | 122 | 5. | Yamaha | 84 | |
6. | Aleix Espargaro | Aprilia | 107 | ||||
7. | Luca Marini | VR46 Ducati | 107 | ||||
8. | Jack Miller | KTM | 90 | ||||
9. | Alex Marquez | Gresini Ducati | 75 | CSAPATOK | |||
10. | Maverick Vinales | Aprilia | 74 | 1. | Pramac Ducati | 295 | |
11. | Fabio Quartararo | Yamaha | 65 | 2. | VR46 Ducati | 274 | |
12. | Franco Morbidelli | Yamaha | 59 | 3. | Ducati | 242 | |
13. | Augusto Fernandez | Gas Gas Tech3 | 49 | 4. | KTM | 221 | |
14. | Alex Rins | LCR Honda | 47 | 5. | Aprilia | 181 | |
15. | Miguel Oliveira | RNF Aprilia | 40 | 6. | Yamaha | 124 |
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Szabolcsból az F1 forgatagába – interjú Mészáros Sándorral
https://formula.hu/parc-ferme/36235
Hazánk sportnapilapja, a Nemzeti Sport készített interjút a Formula.hu és az Autósport és Formula Magazin utazó F1-es újságírójával, Mészáros Sándorral, amelyből többek között kiderül, hogyan sikerült a szabolcsi Balkányból indulva a Formula-1-es paddockba jutnia és miként lett az első magyar permanens akkreditációval rendelkező újságíró. Az interjú netes változata itt olvasható.
Felfüggesztették a NASCAR-versenyzőt, mert George Floyd halálán gúnyolódó képet lájkolt
https://formula.hu/parc-ferme/36232
Előbb csak a csapata, a Legacy Motor Club, majd pedig maga a NASCAR is határozatlan időre felfüggesztette Noah Gragsont. Mint kiderült, a pilóta a közösségi médiában lájkolt egy olyan posztot, amelyben a néhány éve rendőri túlkapás áldozatául esett George Floyd halálán viccelődött. A csapat közleményében úgy fogalmazott, hogy Gragson viselkedése nem felel meg az alakulat értékrendjének, míg a NASCAR a magatartásra vonatkozó kódex előrírásainak megsértése miatt függesztette fel őt. A versenyző a döntések után beismerte, hogy nagy hibát követett el.
Mountain bike-ozás közben szenvedett karsérülést Toto Wolff
https://formula.hu/parc-ferme/36231
Nem indult jól a Mercedes F1-es csapatfőnöke számára a nyári szünet: a felesége, Susie Wolff által közzétett Instagram-bejegyzés utolsó fotóján az látszik, hogy férjének megsérült a bal karja. „Akciódús kezdete a nyaralásnak. Az utolsó kép azt mutatja, hogyan végződött Toto számára a downhill mountain bike-ozás…” – írta a posztban Susie Wolffban. A RacingNews365.com információi szerint Wolffnak a bal könyöke tört el, méghozzá már hétfőn. Nem ez az első alkalom, hogy kartörést szenved a Mercedes-vezér: 2014-ben járt hasonlóan egy kerékpáros baleset során.
A többi fotón egyébként azt láthatjuk, hogy a fiuk gokartozott és gördeszkázott is a nyaralásukon:
Mazepinnek is köze volt Schumacher elküldéséhez?
https://formula.hu/parc-ferme/36230
A Haastól tavaly év végén elküldött Mick Schumacher unokatestvére, David az F1-ben két szezont töltő német pilóta elbocsátásáról nyilatkozott a Sport1-nek. A Keszthelyi Vivien párjaként is ismert 21 esztendős DTM-versenyző úgy érzi, Mick Schumacher egykori csapattársának, Nyikita Mazepinnek is van szerepe abban, hogy így alakult kuzinja története: „Az volt Mick problémája, hogy első évében nem igazán tudott versenyezni a csapattársával. Mindketten újoncok voltak, és Mazepin, akit leuralt, nem jelentett mércét a számára.”
„Márpedig fiatal versenyzőként erre feltétlenül szükséged van ahhoz, hogy fejlődni tudj” – folytatta Schumacher. „A második évében aztán erősebb csapattársat kapott Kevin Magnussen személyében. Úgy gondolom, hogy a Haas a körülményeket is figyelembe véve nem adott neki elég időt a fejlődéshez, hiszen a Formula–1 hihetetlenül bonyolult.”
„Szerencsére most mindent békében megtanulhat a Mercedesnél, amit a Haasnál nem tudott. Remélem, kap még egy esélyt, és ha igen, akkor biztos vagyok benne, hogy mindenkit meg fog győzni.”
Hamilton: A képességeim nem elengedők a Red Bull ellen
https://formula.hu/parc-ferme/36229
A Mercedes komoly lemaradásban kezdte a szezont, de a Monacóban behozott új autóval jelentős előrelépéseket tettek, azóta több dobogót, egy pole-t és egy leggyorsabb kört is szereztek az ezüst nyilak – szinte mindet Lewis Hamiltonnak köszönhetően. A Red Bull viszont még így is messze van, s a hétszeres világbajnok a sajtó képviselőinek arról beszélt, hogy a technikai hátrány ledolgozásához a versenyző önmagában kevés: „Mindig próbálok a képességemre támaszkodni a lemaradásunk kompenzálására, de ez sokszor nem elég. Ha megnézzük Silverstone-t, a versenyen nem látszott, egy körön viszont a 13-as kanyarig szintben voltunk Maxszal, aztán viszont lemaradtunk tőle.”
A nyári szünetig a Mercedes nagy tempóban fejlesztett, s ez a folyamat a jövőben sem áll meg, Hamilton azonban hangsúlyozta, hogy még most is ismerkednek az új generációs autókkal: „Az autó alatti légáramlatokat nem látjuk, a mérnököket pedig korlátozzák. Az agyad elszállna, ha tudnád, mi minden történik az autó alatt. Egészen más, mint a régebbi generációs autókkal” – mondta, majd így folytatta.
„Időbe telik mindezt átlátni, nagyon kevés erőforrásod van, szóval óvatosan kell meghozni a döntéseket. Ha teljes gőzzel elindulsz az egyik irányba, heteket vesztegethetsz el, amivel pedig tizedeket bukhatsz. A mérnököknek ezért nagyon alaposnak kell lenniük ebben a folyamatban…”
Megszakad a 70 éves brit sorozat?
https://formula.hu/parc-ferme/36228
A Formula–1 történetének harmadik szezonjában, 1952-ben fordult elő utoljára, hogy egyetlen eredményhirdetésen se hangzott el a brit himnusz, azaz hogy az országnak versenyzője és konstruktőre sem nyert futamot az adott évben. A Ferrari színeiben futamot nyerő Mike Hawthorn volt az első, akinek a tiszteletére megszólalt a God Save the Queen, mely azóta is minden évben felcsendült egészen II. Erzsébet 2022-ben bekövetkezett haláláig – George Russell interlagosi győzelmét immár a God Save the King köszöntötte.
Az idei összes versenyt megnyerő Red Bull viszont hiába székel Nagy-Britanniában, osztrák színekben szerepel, s ha a hátralévő tíz hétvégén nem változik a helyzet, akkor az 1953-tól tartó széria véget ér. A sorozat életben tartására elsősorban a Mercedes, a McLaren vagy Fernando Alonso futamgyőzelme jelenthet reményt.