Hamilton büszke, a cél a 2. és a 3. hely

A Mercedes egy bő szezonon át kísérletezett a „zeropod” koncepcióval, mielőtt úgy döntöttek, hogy radikálisan átalakítják az autójuk oldaldobozát, ami azonnal komoly előrelépéshez vezetett a korábban az erősorrendben sokszor csak negyedik helyen tanyázó csapatnál: Barcelonában kettős dobogót szereztek, Hamilton azóta is többször dobogóra állhatott, Magyarországon pedig a pole-t is elhappolta Max Verstappen orra elől. S bár a Red Bullhoz viszonyított lemaradás a hungaroringi rajtelsőségtől eltekintve nem hogy nem csökkent, de még nőtt is Monaco óta, a csapattal hat bajnoki címet szerző Hamilton rendkívül pozitívan nyilatkozott a fejlődésről:

„Hihetetlenül büszke vagyok mindenkire, őrületesen keményen dolgoznak” – idézi az Autosport a brit versenyzőt. „Hatalmas lépéseket tettünk, a legnagyobb szerintem a monacói volt. Az autó azóta is nagyon sokat fejlődött, s a beállításokat is jobban értjük. Sokkal konzisztensebb a teljesítmény, dobogókkal, top 5-ös helyezésekkel, ami nagyszerű. Összességében pedig megbízhatóak vagyunk, szóval sok a pozitívum.”

hamilton-spa-2

Persze egyelőre még nem minden téren pozitív a helyzet, arra a kérdésre, hogy hol kell még fejlődnie a W14-esnek, Hamilton két területet jelölt meg: „Az egyensúlyon még dolgoznunk kell, és ahogy mindig, most is több leszorítóerőre van szükségünk. De tudom, hogy a gyárban mindenki a fejét leszegve dolgozik ezen. Teljes mértékben arra koncentrálunk, hogy a konstruktőri második helyet megszerezzük a csapatnak, én pedig a harmadik helyet vettem célba” – mondta a brit, aki jelenleg egyetlen ponttal van lemaradva az egyéni bajnokság harmadik helyén álló Fernando Alonsótól.

Amikor arról kérdezték, hogy alakulhat a Red Bull mögötti erősorrend a szezon hátralévő részében, Hamilton így felelt: „Nem tudom, ki mennyit fejleszt majd a szezon második felében, de szerintem lesznek változások. Az Astonnal történt valami, és visszaestek, és az is egyértelmű, hogy a McLaren nagyon erős volt az elmúlt időben. A Ferrari és mi pedig nagyon közel voltunk egymáshoz, szóval pályától függően lehetnek mozgások, és remélem, hogy kicsit jobbak lehetünk majd.”

Formula.hu

Tagged: