Egybehangzó olasz sajtóértesülések szerint az AS Roma brazil hátvédje a szaúdiaknál készül folytatni pályafutását…
(Photo by Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images)
Gianluca Di Marzio megerősítette, hogy Roger Ibánez nem utazott el az AS Roma keretével Toulouse-be a csapat következő felkészülési mérkőzésére, mivel a szaúdi Al-Ahli csapatához készül szerződni.
A 24 éves brazil hátvéd hazájában a Fluminensében szerepelt, mielőtt 2019-ben az Atalantához került volna. A bergamóiaknál mindössze egyetlen mérkőzésen játszott, játékjogára 2020 januárjában csaptak le a “farkasok”. Ibánez azóta a fővárosi gárda alapembere lett, három és fél szezon alatt egy híján 150 tétmérkőzésen lépett pályára és védő létére kilenc gólt szerzett. Tavalyi bemutatkozása óta a brazil válogatottban két meccsen szerepelt.
Az elmúlt hetekben Ibánez megszerzése iránt a Tottenham és a Nottingham Forest is érdeklődött, a kluboknak azonban nem sikerült megegyezniük egymással, a szaúdiak 30 millió eurós ajánlata viszont meggyőzheti a Roma vezetőségét.