Ekl: a Ferencváros az első kalapban lehet a főtábla sorsolásán

A Ferencváros az idegenbeli 2-0-s sikernek köszönhetően kettős győzelemmel jutott tovább az ír Shamrock Rovers elleni párharcból az Európa-konferencialiga selejtezőjének harmadik fordulójából…

A Ferencváros továbbjutása és a többi selejtező alakulása azt jelentette, hogy a magyar bajnok amennyiben bejut az Európa-konferencialiga főtáblájára, az UEFA együtthatók értelmében a nyolc legerősebb csapat közé, vagyis az első kalapba kerülhet a sorsoláson.

Mindez azt jelenti, hogy a zöld-fehérek olyan csapatokat kerülhetnek el, mint az Eintracht Frankfurt, a Fenerbahce, az AZ Alkmaar, a Lille OSC vagy a Dinamo Kijev.

A Ferencvárosnak az első kalapból nagy esélye nyílhatna a továbbjutást érő első két helyezés egyikének megkaparintására. Persze, ehhez még mindenek előtt be kell jutnia a főtáblára, amelyhez még két kört kell sikerrel vennie.

A Ferencváros ellenfele a következő körben a máltai Hamrun Spartans lesz a playoff-körbe jutásért, majd ezt követően még egy kört kell sikerrel vennie a főtábláért.

Az Ekl lehetséges kalapbeosztása (abban az esetben, ha a papíron legmagasabban rangsorolt együttesek jutnak tovább):

1. kalap: Eitracht Frankfurt (német), FC Bruges (belga), AZ (holland), Gent (belga), Dinamo Kijev (ukrán), Fenerbahce (török), Lille OSC (francia), Ferencváros
2. kalap:
 Midtjylland (dán), Partizan Beograd (szerb), PAOK (görög), Maccabi Tel-Aviv (izraeli), Viktoria Plzen (cseh), Aston Villa (angol), Fiorentina (olasz), Bodö/Glimt (norvég)
3. kalap:
 Lech Poznan (lengyel), Osasuna (spanyol), Zorja Luhanszk (ukrán), BATE Boriszov (fehérorosz), Asztana (kazah), Zalgiris Vilnius (litván), HJK Helsinki (finn), AEK Athén (görög)
4. kalap:
 Flora Tallinn (észt), Olimpija Ljubljana (szlovén), Zrinjski Mostar (bosnyák), KÍ (feröeri), Aberdeen (skót), Csukaricski (szerb), Lugano (svájci), Arisz Limasszol (ciprusi)

Fociclub