A River Plate sikerével zárult az idei első argentin bajnoki kiírás – KÖRKÉP

Az elmúlt hétvégén játszották le az idei első argentin bajnoki kiírás, a 2023-as Liga Profesional utolsó fordulóját…

(Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)

A River Plate elképesztő magabiztossággal söpörte be története 38. bajnoki címét, mellyel természetesen továbbra is rekorder. Ugyan az első néhány fordulóban még nem ők vezettek, korán az élre álltak és az előnyüket jobbára folyamatosan növelve, végig 8-10 pontos különbséggel vezetve diadalmaskodtak. Martín Demichelis együttese végül 11 pontos előnnyel lett bajnok, hazai pályán 13-ból 12 mérkőzést megnyert. A csapat legeredményesebb játékosa, Lucas Beltrán 12 találattal zárta a kiírást.

A “milliomosok” mögött a második helyen a Javier Gandolfi által irányított Talleres Córdoba zárt, amely négy ponttal előzte meg a harmadik San Lorenzót. A La T számára az is elég volt, hogy az utolsó két körben csak egy-egy pontot szerzett, mivel az egész idényben kiegyensúlyozottan teljesítő Ciclón elvesztette az utolsó két meccsét. A córdobaiak adták a mezőny társgólkirályát Michael Santos (13 gól) személyében. Rubén Insúa csapatának nincs oka a szégyenkezésre, hiszen ők kapták a legkevesebb gólt (13) és a legtöbb meccset hozták le kapott gól nélkül (17) a 2023-as Liga Profesional 27 fordulója alatt.

A negyedik-ötödik helyen a Lanús és az Estudiantes La Plata azonos pontszámmal zárt, így a két kísérteiesen hasonlóan muzsikáló együttes egyaránt javította az előző teljes idényben nyújtott kisiklását és mindketten visszakapszkodtak az élmezőnybe. A hatodik helyen a Julio Vaccari által irányított Defensa y Justicia zárta, amely menet közben sokkal jobban is zárt, végül egy ponttal az előbbi páros mögött végzett.

A hányattatott idényt futó Boca Juniors az utolsó négy mérkőzés megnyerésével a hetedik helyre mentette meg a szezonját. Jorge Almirón kinevezése után sem tudott kellően kiegyensúlyozottan teljesíteni a csapat, de úgy tűnik, hogy az idény végére összeálltak, amiből erőt meríthetnek a második kiírásra és a Libertadores-kupa egyenes kieséses szakaszára. A folytatásban ráadásul Edinson Cavani is csatlakozik az együtteshez.

A Miguel Ángel Russo vezetésével a helyes irányba visszatérő Rosário Central futott be a bajnokság nyolcadik helyén, megelőzve a gyengülések ellenére továbbra is versenyképes Godoy Cruzt és a Libertadores-kupában is vitézkedő Argentinos Juniorst. A tavalyi meglepetéscsapat Atlético Tucumán hiába gyengélkedett sokáig, nagyszerű hajrával a 11. helyen végzett, miután az utolsó hat fordulóban öt győzelmet aratott egy döntetlen mellett.

Az előzetesen a bajnokság esélyesei közé tartozó Racing Club a hosszú hullámvölgy után az idény utolsó harmadában a River elleni zárófordulós vereséget megelőzően zsinórban tíz bajnokit vívott meg veretlenül. Fernando Gago csapata bizakodó lehet a nemzetközi folytatást és a második bajnoki kiírást illetően, nemrégiben leigazolták Roger Martínezt és közel állnak Juan Fernando Quintero szerződtetéséhez is.

A mezőny 13. helyén végzett az élvonalba visszatérő Belgrano, amely az évad első felében még tudott meglepetéseket okozni, a második félidőre viszont alaposan beleszürkült a mezőnybe, az utolsó hat meccsből egyet sem tudott megnyerni. A Pirata azzal vigasztalódhat, hogy Pablo Vegetti a bajnokság másik társgólkirálya lett.

A Gabriel Heinze vezette Newell’s Old Boys a Barracas Centrallal együtt ötvenszázalékos mérleggel végzett a 14-15. pozícióban. A 2022-ben nagyszerűen muzsikáló Tigre visszafogottabban szerepelt, de az edzőváltást követően Juán Sara segítségével az utolsó négy meccsből hármat megnyert. Mögötte végzett a középmezőnyben a Martín Palermo által dirigált Platense, a friss feljutó Instituto, a végig rapszodikus Sarmiento Junin, míg a kezdeti gyengélkedés után a 20. helyet csípte el az Unión Santa Fé.

A táblázat utolsó harmadában találhatjuk a Banfield vagy éppen a Gimnasia La Plata együttesét, csakúgy mint a szezont négy vereséggel záró Central Córdobát, amely jókora hátraarcot produkált az utolsó hetekben.

A szebb napokat is látott Independiente ugyan megmenkült az anyagi csődtől és Ricardo Zielinski kinevezése után jóval masszívabbnak tűnt, cseppet sem lehet büszke a 28 csapatos mezőny 24. helyére. A Rojo ráadásul fejelthetően zárta az idényt, az utolsó négy fordulóban háromszor kapitulált. Egy ponttal előzték meg a másik nagy nevű gyengélkedőt, a csak a 25. helyen záró Vélez Sarsfieldet.

A Fortín hiába fogyasztott három edzőt az idényben, Sebastián Méndez segítségével sem lábaltak ki hosszabb távon a hullámvölgyből. Ráadásul az utolsó meccs után a szurkolók rátamadtak a saját játékosaikra, melyet követően több fiatal jelezte távozási szándékát klubtól. A veterán Diego Godín visszavonult és jelentős változások várhatóak az 1994-es Libertadores-kupa-győztesnél.

A végig gyengélkedő Huracán az utolsó két meccs megnyerésével elcsípte a 26. helyet, megelőzve a 2021-es első kiírást megnyerő Colónt és a szinte végig sereghajtó Arsenal Sarandít. Jelen állás szerint az utóbbi két csapat esik ki az élvonalból a leggyengébb átlagpontok és a mostani kiírás utolsó helyezése révén.

 

A bajnoki címével a River Plate biztosan kvalifikálta magát a Libertadores-kupa 2024-es kiírásába. A további nemzetközi helyek a Copa de la Liga Profesional alapszakasza alapján kerülnek meghatározásra. Az idei második argentin bajnoki kiírás küzdelmei az augusztus 20-i hétvégén kezdődnek, a 28 csapat két 14 tagú csoportban versenyez egymással, benne a mindig népszerű “rangadók fordulójával”. Az alapszakasz végén a két csoport első négy-négy helyezettje jut be a rájátszásba, melyet decemberben fognak lebonyolítani.

A bajnokság végeredménye

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

Fociclub