A Serie A-ban köthet ki a Barcelona egykori védője – sajtóhír

Olasz lapértesülések szerint legalább két olasz csapat meg akarja szerezni a Barcelona egykori kolumbiai hátvédjét…

(Photo by Aitor Alcalde/Getty Images)

Gianluca Di Marzio értesülései szerint a Cagliari és a Napoli is fontolóra vette az Evertontól szerződése lejártával távozó Yerry Mina szerződtetését, akinek az élvonalba frissen visszatérő szárdok már ajánlatot is tettek.

A 28 éves középhátvéd 2018-ban a Barcelona hívására került Európába, de mindössze hat találkozón lépett pályára a katalánok színeiben. Mina ezt követően az Evertonhoz került, a liverpooli “kékeknél” öt év alatt 99 mérkőzést játszott, de az utolsó idényben már csak epizódszereplő volt csapatában, nyáron lejáró szerződése pedig nem került meghosszabbításra.

Mina azelőtt hazájában a Deportivo Pasto és az Independiente Santa Fé együtteseit erősítette, valamint a brazil Palmeirasban is megfordult.

A rutinos hátvéd 2016 óta 40 mérkőzésen lépett pályára a kolumbiai válogatott színeiben.

Fociclub