Újabb játékos távozott a Ferencvárostól – HIVATALOS

Tovább formálódott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros kerete a 2023-2024-es szezon rajtja előtt…

A korábbi várakozásoknak megfelelően az argentin bajnokságban (Liga Profesional) szereplő San Lorenzo szerződtette a Ferencváros létszámfeletti támadóját, Carlos Auzquit.

A 32 esztendős egykori Estudiantes-nevelésű szélső 2017-től a River Plate alkalmazásában állt, számtalan alkalommal adták őt kölcsön. A patinás egylet színeiben 42 tétmeccsen négy találatig és hat előkészítésig jutott. Auzqui az Huracán és a Lanús csapatainál töltött kölcsönt követően két évet töltött a Talleres Córdoba együttesében, ahol a 2021-es Liga Profesionalsorán alapembere volt a tabella harmadik helyén végző csapatnak, 22 mérkőzésen öt gól és három assziszt fűződött a nevéhez.

Auzqui másfél évvel ezelőtt került a Ferencvároshoz, azóta minden sorozatot figyelembe véve 33 találkozón öt gólt és két gólpasszt regisztrált a csapat színeiben. Az argentin légiós nem tudott alapember lenni a csapatban, az Európa-liga főtáblájára kitűzött keretbe nem is került be, ráadásul idén februárban ittasan okozott közúti balesetet. Az NB I legutóbbi kiírásában 17 találkozón háromszor volt eredményes kiegészítő szereplőként.

Auzqui az új állomáshelyén 2025 év végéig szóló szerződést kötött.

Fociclub