Esztergomban az Európa Játékok magyar hősei

Egy Los Angeles-i kitérő után visszaköltözik Európába, azon belül Esztergomba a Teqball krémje. Egy hónappal a rendkívül sikeres, összesen 75 000 nézőt megmozgató Európa Játékok után Magyarországon feszülnek egymásnak a kontinens legjobbjai, akik között világelsőket, világbajnokokat, és immáron a sportág első

Európa-bajnokait is köszönhetjük. A Duna partján megrendezésre kerülő I. Teq Fesztiválon három kategóriában (női-, férfi- és vegyes páros) 8 ország összesen 82 játékosa vesz részt, valamint az esemény különlegességeként az USA-ban már nagy népszerűségnek örvendő Teqvoly világkupáját is lebonyolítják. A nők mezőnyéből két páros emelkedik ki, éppen az a két egység, amelyek a krakkói Eb döntőjében is összecsaptak. Vasas Lea és Janicsek Zsanett akkor 2:1-re múlta felül az erdélyi Barabási Kingát és Dakó Katalint, Vasas (aki vegyes párosban is aranyérmet szerzett) pedig azóta a Teqball egyetlen kétszeres világ- és Európa-bajnok játékosának mondhatja magát. Nem véletlen, hogy az ő nevükkel kezdődik a páros világranglista, de Barabásit (7.) és Dakót (11.) is megtalálhatjuk az élmezőnyben. Ács Krisztina és Kota Gabriella párosáról sem szabad megfeledkezni, tavaly szeptemberben ők nyerték a budapesti Teqball Tour állomást, Vicsek Nóra és Péchy Petra pedig idén győzött Madridban úgy, hogy az elődöntőben Vasasékat, a fináléban pedig Barabásiékat fektették két vállra.

Üdvözölhetjük továbbá a francia klasszist, Amelie Juliant, aki az egyéni világranglistán a 4. pozíciót foglalja el, ő Esztergomban Dezsényi Zsófiával áll össze. A szerb Anasztaszija Lemajics és Maja Umicsevics kettősét sem becsülhetjük le, és a legfiatalabb páros, a 18 éves Pásztor Krisztina és a 16 éves Simó Boglárka is szeretne meglepetést okozni. A férfiak versenye is rendkívül erősnek ígérkezik, a világ- és most már Európa-bajnok Bányik Csaba úgy véli, hogy már a csoportmeccsek során élet-halál küzdelem várható. Ő és Katz Balázs 11 hónapja veretlen nemzetközi tornán, szűk egy hónappal ezelőtt az Eb- döntőben a világbajnok és a világranglistát vezető szerbeket, Nikola Mitrót és Bogdan Marojevicset is legyőzték, akiknek viszont Esztergomban máris alkalmuk nyílik revansot venni.

A szintén világbajnok Blázsovics Ádám ezúttal Csereklye Martinnal, Bakó Ádám pedig a korábbi válogatott jégkorongozóval, Odnoga Mátyással az oldalán indul harcba, de ott lesz a mezőnyben a romániai egyéni világ- és Európa-bajnok Györgydeák Apor is, aki honfitársával és állandó partnerével, Ilyés Szabolccsal érkezik Esztergomba. És akkor még nem említettük meg a minden világranglistán top 10-ben helyet foglaló francia Hugo Rabeux-t, az ő partnere Kovácsfi Barna lesz. A vegyes párosok között már Krakkóhoz képest is több változást találhatunk. Az ott bajnoki címet szerző Vasas és Katz Esztergomban megosztják erejüket, előbbi Bakó Ádámmal, míg Katz Kota Gabriellával áll asztalhoz.

A szerbek Lemajics-Marojevics és Umicsevics-Mitro elosztásban indulnak, utóbbi egység az Eb-ről ezüstéremmel térhetett haza. Bányik Csaba Ács Krisztinával, Csereklye Martin Janicsek Zsanettel, Odnoga Mátyás Vicsek Nórával, Blázsovics Ádám Péchy Petrával, Györgydeák Apor pedig Miklós Tündével az oldalán igyekszik majd minél jobb eredményt elérni, de a Julian-Rabeux páros is biztosan éremért érkezik Magyarországra. A Teqball mellett Teqvoly is terítékre kerül, mindkét sportág szombati döntőit a Sport TV élőben tűzi képernyőre.

Sportbanya.hu