Jól halad a magyar válogatott kapusának rehabilitációja, kedden már újra csapattársaival együtt tréningezhetett…
(Photo by Antonio Balasco/DeFodi Images via Getty Images)
Az RB Leipzig keddi edzésén a csapat magyar válogatott kapusa, Gulácsi Péter is részt vehetett tavaly októberi térdsérülése után.
A rutinos hálóőr tavaly ősszel a Celtic elleni BL-mérkőzésen szenvedett keresztszalag-szakadást, majd január elején egy bakteriális fertőzés miatt újra meg kellett operálni őt, de az elmúlt időszakban sikeres rehabilitációt folytatott. Gulácsi visszatérésének időpontja ugyan továbbra sem ismert, de a jelek szerint jól halad a felépülése, és bár a rajton bizonyára még nem, de talán pár héten belül újra pályára léphet csapatában.
A 33 éves hálóőr 2015 óta már csaknem 300 mérkőzésen védte a lipcsei csapat kapuját, már akkor a másodosztályban is a csapat alkalmazásában állt. Emellett évek óta a magyar válogatott első számú kapusa, a nemzeti csapatban eddig 51 meccsen védett.