Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő S.S. Lazio hivatalos csatornáin számolt be arról, hogy meghosszabbította Pedro Rodriguez szerződését…
(Photo by Marco Canoniero/LightRocket via Getty Images)
A Maurizio Sarri által irányított Lazio 2024 nyaráig megújította Pedro Rodriguez kontraktusát, amely az opciós jog miatt további egy évvel meghosszabbítható. A rutinos spanyol támadó 2021 nyara óta tartozik a csapat kötelékébe, aki ráadásul az ősi rivális AS Romától érkezett.
Pedro pályafutása csúcsát kétségtelenül a Barcelonában töltötte, ahol 2009-2015-ig egyértelműen alapembernek számított, de már a 2007/2008-as idényben debütált a katalánok legjobbjai között. Társaival nyert többek között öt bajnoki címet, három Király-kupát és szintén három Bajnokok Ligáját. A Barca színeiben 321 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken 99 találatot illetve 62 gólpasszt jegyzett. Innen igazolt át a Chelsea-hez, ahol öt szezont húzott le. Mourinho, Hiddink, Conte és Sarri bizalmát töretlenül élvezte, majd Lampard kezei alatt jócskán a háttérbe szorult. A londoni alakulat tagjaként szintén ért el komoly sikereket, elhódították a bajnokságot, az FA-kupát és az Európa-ligát is. Pedro 2020 nyarán átigazolt az AS Romához, majd ahogyan már említettük, innen szerződött a Lazióhoz, ahol ismét együtt dolgozhat Maurizio Sarrival.
Pedro Rodriguez 2010 és 2017 között a spanyol válogatott oszlopos tagja volt, társaival 2010-ben vb-t, 2012-ben Eb-t nyert. Összesen 65 találkozón jutott szóhoz a nemzeti csapatban, ezeken 17 találatig jutott.