Bár a német sajtó korábban már készpénznek vette a megállapodást, úgy tűnik, hogy a magyar válogatott hátvédje még sem a BL-résztvevő német fővárosi klubhoz fog szerződni…
(Photo by Ali Atmaca/Anadolu Agency via Getty Images)
A Kicker hétfő délutáni cikke értelmében a Fenerbahce magyar válogatott hátvédje, Szalai Attila nem fog az Union Berlinhez szerződni, mivel a klubok nem tudtak megállapodni egymással, pedig már a végső stádiumban voltak a tárgyalások. Ugyanakkor a lap megemlítette, hogy két másik Bundesliga-csapat, a Freiburg és a Hoffenheim még élénken érdeklődik a leigazolása iránt.
A 25 éves hátvéd iránt korábban 20 millió euró körüli vételárat emlegettek, állítólag az Union 14 millió eurót fizetett volna érte, ami úgy tűnik, hogy nem volt elég a törököknek.
A magyar hátvéd két és évvel ezelőtt szerződött a török klubhoz a ciprusi Apollon Limasszol csapatától, játékjogáért a 2.3 millió eurót fizetett az isztambuli egylet. Szalai a Fener hátvédsorába hamar beilleszkedett és villámgyorsan nélkülözhetetlen alapemberré vált az együttesben, és hátvéd létére 21 meccs alatt három gólt szerzett az első fél szezonban. A 2021-2022-es idényben sérüléséig 31 bajnokin és összesen 43 tétmérkőzésen vették számításba, a legutóbbi kiírásban pedig már 52 meccsig jutott és minden szempontból a legstabilabb teljesítményt nyújtotta.