11 pozíciót javítani egy rajt alatt nem sokan tudnak, ráadásul úgy, hogy technikai probléma miatt még az időmérőn sem tudnak rajthoz állni. Magyar Jánosnak sikerült az, amit sokan csak tátott szájjal figyeltek.
A megszokott április helyett augusztus utolsó előtti hétvégéjén kezdődött a szezon az FIA Közép Európai Zóna Bajnokság kétszeres győztesének. A Slovakia ringen jól kezdődtek a szabadedzések.
„Hosszú idő után újra verseny körülmények között ülhettünk autóba. A szabadedzések jól kezdődtek. Jobb idővel indítottam, mint tavaly ilyenkor. Aztán az utolsó gyakorlás alatt meghibásodott a motorom. Emiatt az első időmérőt is ki kellett hagynom. A versenyen az utolsó rajtkockából várhattam a rajtot, amire készültem is. A piros lámpák kialvása után a célegyenes végéig 11 pozíciót javítottam, majd további előzések után az első kör végére már a második helyen voltam.„- összegezte az első napot Magyar János.
A sikeres szombati versennyel még nem volt vége a hétvégének. Vasárnap viszonylag korán a második időmérő kezdődött. Az őrbottyáni versenyző a második helyre kvalifikálta magát.
„A rajtot jól elkaptam, Paolo Brajnik mellé be is tudtam rajtolni, viszont motorerőből jobb volt, majd mögé húztam szélárnyékba, próbáltam kihasználni, de az sem segített. Néhány körig tudtam tartani a tempóját, majd igaz, hogy eltávolodott, de konstans köridőket tudtam hozni, tehát majdnem időmérős köröket futottam és bejöttem a második helyen. Összességében elégedett vagyok ezzel a hétvégével. A szombati történések további löketet adnak a csapatnak és nekem is.”– folytatta Magyar János.
Magyar János a hétvégén bebizonyította, hogy nem egy hétköznapi versenyző és neki semmi sem lehetetlen. Az FIA Közép Európai Zóna bajnok számára szeptember első hétvégéjén Brnoban folytatódik a szezon.