Szoboszlai: Ismét bizonyítottuk győzni akarásunkat
A második helyen álló Liverpool a sereghajtó otthonából úgy hozta el a három pontot, hogy Virgil van Dijk nagyszerű kapáslövésével…
MInden ami érdekelhet
A második helyen álló Liverpool a sereghajtó otthonából úgy hozta el a három pontot, hogy Virgil van Dijk nagyszerű kapáslövésével…
Az idén Európa-bajnoki ötödik és világbajnoki hetedik magyar kettős a párosok csütörtöki versenyében 65,51 ponttal – a hazai szövetség Facebook-oldalának…
Mindezzel még nem is lenne gond, hiszen az úszók körében évtizedekre visszanyúló hagyománya van a téli hónapokban melegégövi országokba (Thaiföldre,…
A magyar szövetség honlapjának tájékoztatása szerint Jeremiás Gergő csapata a harmadik kalapból várta a sorsolást, amelyen az A csoportba került….
A délelőtti program nyitányaként női 100 méter gyorson rögtön három magyar volt érdekelt – a szabályok szerint csak kettő juthatott tovább….
A portugál szakembert – aki korábban a Real Madrid, valamint a portugál és iráni nemzeti együttes edzője is volt –…
Az angol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának egyik vesztese a Manchester City lett, amely 1-0-ás vereséget szenvedett az Aston Villa vendégeként Birminghamben….
A mérkőzés után az Amazon Prime Sport műsorvezetője, Marcus Buckland kihozta a sodrából Jürgen Kloppot. A riporter azzal próbált viccelődni,…
Jürgen Klopp vezetőedző a Sheffield United otthonában szerda este 2-0-ra megnyert bajnoki után azt mondta, a német-kameruni védő elülső keresztszalag-szakadást…
Az A csoportban sereghajtó vasiak már a nyitónegyedben tetemes hátrányba kerültek Andalúziában, a folytatásban pedig csakhamar 15 pontra nőtt a…