Négy szóban összefoglalta Szoboszlai, mi volt a gond a litvánok elleni meccsen
De még nincs minden veszve, hiszen a fiúk november 16-án Bulgáriában a sereghajtók ellen lépnek pályára. Emellett szintén novemberben, három…
MInden ami érdekelhet
De még nincs minden veszve, hiszen a fiúk november 16-án Bulgáriában a sereghajtók ellen lépnek pályára. Emellett szintén novemberben, három…
Az Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes című alkotás gyártójának, a Makabor Studio Kft.-nek a közleménye szerint a Nemzetközi…
Budapest 2018, 2019 és 2021 után negyedik alkalommal rendez vk-fordulót, a magyar szövetség beszámolója szerint a viadalra 56 ország 552…
A 35 esztendős csatár a Carolina Hurricanes, a Vancouver Canucks és a St. Louis Blues csapataiban szerepelt az észak-amerikai profiligában,…
– A NOB közleménye szerint az öttusa megmenekülésében szerepet játszott, hogy a lovaglás helyett akadályverseny lesz a párizsi olimpia után…
A harmincéves versenyző az M4 Sport A víz összeköt című podcastjében elmondta, hogy az ötkarikás játékokra először még ki kell…
A találkozó első félidejének ráadásában összeütközött Nicolás de la Cruzzal. A brazilok csapatorvosa akkor még nem tudta megmondani, pontosan milyen…
– A NOB közleménye szerint az öttusa megmenekülésében szerepet játszott, hogy a lovaglás helyett akadályverseny lesz a párizsi olimpia után…
A 30 éves bekk remekül érzi magát Varga Dániel csapatában, a Miskolc elleni szombati mérkőzés után nyílt alkalmunk beszélgetni vele…
Az első negyedben sorozatban három triplája volt a spanyol Király Kupa címvédőjének, ennek ellenére nem tudott megnyugtató előnybe kerülni. A…