Csúszhat az Australian Open selejtező rajtja
Az eredeti tervek szerint hétfőn rajtolna el az év első Grand Slam-tornájának kvalifikációja, ám az ausztrál nagyvárosban a vasárnapi, egész…
MInden ami érdekelhet
Az eredeti tervek szerint hétfőn rajtolna el az év első Grand Slam-tornájának kvalifikációja, ám az ausztrál nagyvárosban a vasárnapi, egész…
A magyar csapat dolgát némileg megkönnyítette, hogy karácsony előtt távozott Zsilvásárhelyről a dán jobbszélső Simone Böhme. A Siófok korábbi játékosa…
Az egyesület honlapja a 30 éves bosnyák származású játékosnál kiemeli, hogy Spanyolországban, Donostia-San Sebastiánban született. Az Antiguoko után a Real Sociedad…
A szombati találkozón a hollandok komoly bírói támogatással gyorsan 5–1-es előnybe kerültek, és bár a magyarok többször is egy gólra…
A japán versenyző, aki 2019 és 2022 után harmadszor hódította el az Aranysast, mindössze a kilencedik, aki úgy diadalmaskodott összetettben,…
A világbajnok és így olimpiai kvótás magyar együttes annak ellenére diadalmaskodott magabiztosan, hogy ezúttal javarészt fiatal tehetségekkel szerepel a kontinensviadalon….
Legutóbb november közepén, még a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt lépett pályára a Bajnokok Ligájában – az 52….
Az M1 aktuális csatorna érdeklődésére elmondta, „annál jóval többet tud, hogy a Hoffenheim kispadján ücsörögjön”. „Nem hiszem, az bárkinek is…
A magyar többségi magyar tulajdonban lévő egyesület szombati sajtóközleményében Farkas elmondta, nem ismeretlen számára a kassai közeg, hiszen korábban az…
A 35 éves amerikai-magyar hátvéd új csapata jelenleg az utolsó (10.) helyen áll a brit elitliga (EIHL) tabelláján. A vezetőedző…