Lewandowski kihagyja a lengyelek nyitómérkőzését
A válogatott csapatkapitánya hétfőn, a törökök elleni felkészülési mérkőzésen (2–1) sérült meg. A nemzeti csapatban 150. alkalommal szereplő, 35 éves…
MInden ami érdekelhet
A válogatott csapatkapitánya hétfőn, a törökök elleni felkészülési mérkőzésen (2–1) sérült meg. A nemzeti csapatban 150. alkalommal szereplő, 35 éves…
A keddi selejtezőben két 36 fős csoportban küzdött a 72 induló, és mindegyikből az első 18 hely ért továbbjutást. Az…
A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft. Csömöri úti varrodájában tartott sajtótájékoztatón nyilatkozott erről, ahol bemutatták, hogy…
Napokon belül bejelenthetik a Fradi új vezetőedzőjét – megvan az első számú jelölt, aki a 2020 decembere és 2024 januárja között…
És akkor Szoboszlai Dominik meglódult a bal oldalon, elképesztő sebességgel és lendülettel hagyta faképnél az izraelieket, és robogott át a…
Az egyéniben 200 és 400 méteren is indult Wahl Zoltán a 400-as előfutamát követően, amit alig 60 méter után feladott,…
A Kossuth Rádió azt követően kereste meg az SD Worx-Protime 22 éves bringását, hogy hétfőn hivatalossá vált: azzal, hogy tavaly…
Nyíri Zoltán, a klub ügyvezető alelnöke a keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 37 éves klasszis jelenleg százszázalékig a párizsi játékokra…
Az MTVA az MTI-nek kedden küldött közleményében azt írta, hazahozza a szurkolóknak a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságot az M4 Sport, a Nemzeti…
Ezúttal a hazaiak kezdtek jobban, ám mezőnyfölényük meddőnek bizonyult, még Warren Foegele térdelés miatt kiszabott ötperces plusz végleges büntetéséből sem…