A Liverpool elsődleges célja megtalálni Jürgen Klopp utódját
A Mersey-parti együttes szerdán jelentette be, hogy nyártól Hughest, a szintén magyar válogatott Kerkez Milost soraiban tudó Bournemouth eddigi technikai…
MInden ami érdekelhet
A Mersey-parti együttes szerdán jelentette be, hogy nyártól Hughest, a szintén magyar válogatott Kerkez Milost soraiban tudó Bournemouth eddigi technikai…
Az először 2022-ben megrendezett Barátság Világjátékokat az olimpia alternatívájaként tervezték, miután az orosz és belorusz sportolókat az ukrajnai konfliktus miatt…
Az Új trendek, jogszabályok a dopping világában, és kihívások a doppingellenes harcban a párizsi olimpiai játékok előtt című előadás közvetítéséhez…
A NOB tájékoztatása szerint a német sportdiplomata – akinek 2025-ben jár le a mandátuma – ezzel az etikai bizottság javaslatának…
A szervező Budapest Sportiroda közleménye szerint a 14 éves múltra visszatekintő futóeseményen több mint 196 kilométert vállalnak a tókerülők, különböző…
Az ökölvívás a legutóbbi tokiói és az idei párizsi játékokon is úgy került műsorra, hogy a versenyeit, illetve a kvalifikációs…
A B ágnak több magyar vonatkozása is van. Egyrészt Izrael a palesztinokkal folytatott fegyveres konfliktus miatt a Szusza Ferenc Stadionban…
Az olimpiai kosártorna csoportkörét Lille-ben rendezik, a negyeddöntőktől pedig Párizs lesz a házigazda. Az olimpia csoportjai:A csoport: Szerbia, Spanyolország, Kína,…
A doppingolásról szóló hírek már hetekkel ezelőtt szárnyra kaptak, ezt azonban sem a nemzetközi szövetség (IJF), sem a Georgiai Doppingellenes…
"Nem vesznek részt a küldöttségek felvonulásán, mivel egyéni sportolókról van szó" – közölte a NOB a végrehajtó bizottság ülését követően….