Milák mellett Hosszú is a nevezési listán
Az már néhány napja látható volt a szövetség rendszerében, hogy a 200 méter pillangón olimpiai bajnoki címvédő Milák – aki…
MInden ami érdekelhet
Az már néhány napja látható volt a szövetség rendszerében, hogy a 200 méter pillangón olimpiai bajnoki címvédő Milák – aki…
Amélie Oudéa-Castéra sport- és olimpiáért felelős miniszter egy televíziós interjúban beszélt arról, hogy ha rákényszerülnek, fognak tudni változtatni az eredeti…
Marco Rossi együttesét az Európa-bajnoki csoportellenfelek közül a házigazda németek (16.), illetve a svájciak (19.) megelőzik, míg a skótok (39.)…
Stefano Cherchi az angliai Newmarketben a legendás Marco Bottinál volt zsokétanonc, s több mint 100 győzelmet aratott brit lovasversenyeken. Az…
Szoboszlai Dominik a győztes gól előtt zseniális labdát adott Alexis Mac Allisternek, akinek a passzából lőtt a kapuba Mohamed Szalah….
A rendbontás a Horvát Kupa spliti elődöntőjének lefújása után kezdődött, a Dinamo Zagreb által 1-0-ra megnyert mérkőzést követően több tucatnyi…
A fővárosi zöld-fehérek úgy járnak az élen ötpontos előnnyel, hogy egy meccsel kevesebbet játszottak, mint Tolna vármegyei riválisuk. Ez azt…
A kevés gólt hozó első negyed után a spanyol együttes a kapus Unai Aguirre Rubio remek teljesítményére alapozva vezetett is,…
A soron következő időszak programjáról elmondta, még egy-két kemény edzésekkel teli hét vár rá, azt követően azonban visszafogják a tempót…
A mérkőzés elején egyértelmű mezőnyfölényben futballozott a fővárosi csapat, amely azonban a diósgyőri kapura nem volt veszélyes, a hazai hálóőrnek…