Brazil védőt szerződtetett a Ferencváros
A klub honlapján közölte, hogy a 25 éves belső védő a Corinthians együttesétől érkezett. A Transfermarkt című német szakportál 2,5…
MInden ami érdekelhet
A klub honlapján közölte, hogy a 25 éves belső védő a Corinthians együttesétől érkezett. A Transfermarkt című német szakportál 2,5…
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezetői mellett hat olimpiai bajnokot is fogadott, majd arról…
„Teljesen megérdemelten győztek. Egy gólnál nagyobb különbséggel is megérdemelten nyertek volna. Végig nem voltunk meccsben – nyilatkozta a gelsenkircheni találkozót…
A 2018-as világbajnok, 2022-ben vb-ezüstérmes franciák, illetve a hollandok is a vártnál nehezebb győzelmet arattak az első fordulóban Didier Deschamps…
Ismeretes, a francia labdarúgó-válogatott első számú csillaga, Kylian Mbappé orrcsonttörést szenvedett csapata első Európa-bajnoki összecsapásán, Ausztria ellen. Most úgy tűnik, hogy a…
– Miként látta, történt-e szabálytalanság a németek magyarok elleni első gólja előtt. – Én is úgy láttam, hogy igen. Többször…
Nagyon határozottan kezdte a mérkőzést a spanyol válogatott, céltudatosan járatta a labdát, és remek szélsőinek köszönhetően gyorsan helyzetekig is eljutott….
Nem véletlenül nyilatkozta Marco Rossi szövetségi kapitány, hogy két elveszített mérkőzés után a magyar labdarúgó-válogatott fél lábbal már kiesett a…
„Szerdán összesen 27 magyar állampolgárral szemben indult eljárás Stuttgartban, amely ügyek döntő többségét a konzuljaink segítségével még a helyszínen sikerült rendezni”…