Marozsán és Fucsovics párosban is kvótás
A magyar szövetség tájékoztatása szerint a nemzetközi szövetség (ITF) csütörtökön nyilvánosságra hozta a 172 (86 férfi és 86 nő) olimpiai…
MInden ami érdekelhet
A magyar szövetség tájékoztatása szerint a nemzetközi szövetség (ITF) csütörtökön nyilvánosságra hozta a 172 (86 férfi és 86 nő) olimpiai…
A Grúz Birkózó Szövetség közösségi oldalán jelentette be Curcumia halálhírét, okokat azonban nem közöltek. A sportoló utoljára júniusban Budapesten lépett szőnyegre,…
A csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, az Eb versenyhelyszíneit a Puskás Ferenc Stadion és a BOK Csarnok által közrefogott Szoborparkban alakítják ki….
– Csak kiül a kamerák elé, és egyszerűen mondja, amit lát, vagy azért ennél több kell egy hivatásos szakértőnek? –…
A csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, az Eb versenyhelyszíneit a Puskás Ferenc Stadion és a BOK Csarnok által közrefogott Szoborparkban alakítják ki….
„Ez az a világbajnoki döntő, amelyről már van érdemi televíziós összefoglaló, amit élőben követett a fél világ. Ezt olyan előzmények…
A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) tájékoztatása alapján a küldöttség hét arannyal, öt ezüsttel és három bronzzal zárt. Turucz Zoé az…
Az idei listán komoly túlsúlyban vannak a labdarúgók, a 25 legértékesebb sportoló közül tíz futballista, ami nem véletlen. A cikk…
Collins és Gálfi – aki a négy magyar induló közül egyesben egyedüliként került a 64 közé – eddig egyszer, a…
Az 59 éves Rudgaard Olsen edzői karrierje során volt az Odense, a Viborg és az Aarhus United másodedzője, illetve a…