Milák Kristófnak hadat üzent az olimpia francia hőse
Míg Milák Kristóf ígérete szerint majd csak a versenyszám után nyilatkozik, Marchand a nagy párharc előtt a másfél órán belüli két döntő jelentette terheléséről…
MInden ami érdekelhet
Míg Milák Kristóf ígérete szerint majd csak a versenyszám után nyilatkozik, Marchand a nagy párharc előtt a másfél órán belüli két döntő jelentette terheléséről…
Póta Georgina a negyedik helyen kiemelt dél-koreai Sin Jubinnel találkozott a női egyes második fordulójában, a párizsi olimpia asztalitenisz-tornáján. Sin Jubin a…
A 40 kilométeres kerékpározás után, már a zárószámnak, a 10 km futásnak vágott neki a mezőny, amelynek eddigi teljesítményét rendkívül befolyásolta…
A magyar csapat cserélt, a megbetegedett Rosta Miklóst Pedro Rodríguez Álvarez helyettesíti, így Bánhidi Bence és Sipos Adrián maradtak a magyar csapat…
A szerdai versenyek kimenetelét befolyásolhatja a mai napra prognosztizált erős szél, a viharos körülmények. A Nemzetközi Triatlon Szövetség a hajnali vízminőség-vizsgálat után…
„Megverni őket, az egy komoly fegyvertény, mentális munka, minden területén a játéknak maximális koncentrációs teljesítményre van szükség. Egyszer csináltuk meg…
Ott a harmadik menetben már óriási fölénnyel vezetett, amikor figyelmetlenné vált, brazil riválisa pedig megrendítette, és a bíró beszüntette a…
Az amerikai és az ausztrál egységel lehajrázva nyert a James Guy, Tom Dean, Matt Richards, Duncan Scott négyes. Írja a…
A világcsúcstartó Milák Kristóf bemutatkozása a 200 méter pillangó keddi előfutamában kifejezetten biztató volt, mert a mezőnyből egyedüliként került 1:54…
"Nemzetközi Triatlon Szövetség szabályai és előírásai teljesen egyértelműek: ha meghalad egy bizonyos határértéket a víz szennyezettsége, akkor nem lehet versenyt…