NFL: Simán kikapott a négyszeres MVP csapata
A decemberben 41 éves klasszis ugyan 610 nap után újra TD-passzt adott, de csapata simán kikapott, az előző szezonban Super…
MInden ami érdekelhet
A decemberben 41 éves klasszis ugyan 610 nap után újra TD-passzt adott, de csapata simán kikapott, az előző szezonban Super…
Öt perccel később az RB Leipzig légiósa egy kapusról kipattanóra lecsapva szerezte meg saját és csapata második találatát. A kazah kapusra…
A magyarországi mérkőzésen – amelyre 2090 néző volt kíváncsi a helyszínen – végig fölényben voltak az olaszok, akik az utolsó…
A Liszt Ferenc repülőtérről rendőri felvezetéssel tette meg az utat a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) dr. Koltai Jenő…
A magyar szövetség tájékoztatása szerint Krotoszynban a 85 kilogrammos súlycsoportban Buzás Patrik, az open kategóriában pedig Pap Arnold mérkőzhetett meg…
A magyar szövetség honlapjának hétfői beszámolója szerint a 40 éves, 28-szoros válogatott sportoló súlyos betegség következtében hunyt el. Gáspár a…
„A pofontól még ég az arcunk, de túl kell lépni a németországi 5–0-s vereségen, hogy ne égő arccal lépjünk pályára….
A Hungaroring hétfői tájékoztatása szerint az FIA „egy, kettő vagy három csillaggal minősíti a versenypályákat annak fényében, hogy milyen szintet…
Hogy milyen nagy üzlet a profi sport, hogy milyen sok pénzt termelnek például az amerikai ligák, azt bizonyítja, hogy a…
A nyitányon látott, leginkább a második félidőre jellemző gyenge teljesítménnyel a magyarok még a németeket is meglepték. Marco Rossi szövetségi…