Alkotmánybírósághoz fordult a MOB és több olimpiai bajnok
A MOB honlapján olvasható közleményből kiderült, hogy a szervezet, valamint Nagy Tímea vívó, Kovács István ökölvívó és Vaskuti István kenus…
MInden ami érdekelhet
A MOB honlapján olvasható közleményből kiderült, hogy a szervezet, valamint Nagy Tímea vívó, Kovács István ökölvívó és Vaskuti István kenus…
Kubatov Gábor Ratatics Péterrel, az Újpest FC első emberével ült egy asztalhoz pódiumbeszélgetés keretein belül a Sport Forum Hungary 2024…
A házigazdák világbajnok argentin középpályásuk, Alexis Mac Allister találatával a második félidő elején szereztek vezetést, de hiába futballozott veszélyesebben az…
Jól kezdett a Szeged, amely akkor is felvette a versenyt ellenfelével, amikor átlagos volt a tempó, és akkor is, amikor…
Az Autodromo Nazionale Monza pályán komoly fejlesztéseket vittek végbe az elmúlt időszakban, az idei versenyhétvégére 335 ezer néző látogatott ki,…
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Magyar Futballakadémia által rendezett Honvéd-kiállítás megnyitóján leszögezte, hogy ez a különleges…
„Ha nem lesz sérülés, akkor ezzel a csapattal, ebben a stadionban a hazai meccseket lehet hozni, a többit meg majd…
Az első félidőben kevés helyzet volt Belgrádban, minden, kaput eltaláló lövés gólt eredményezett, így vezetett 2–1-re a szerb csapat, amely…
A Real Madrid ellen lép pályára a Bajnokok Ligájában szerda este Liverpool, és ennek apropóján egy meglepő történetet közölt Szoboszlai…
„A saját játékunkat szeretnénk játszani, de fontos, hogy közben semlegesítsük az ellenfél erősségeit. Nem engedhetjük meg, hogy a Ferencváros dominálja…