Bravúr: tizenöt év után győzte le a Debrecen a Győrt
A Hódos Imre Sportcsarnokban 2008 októberében nyert legutóbb a DVSC a Győr ellen, a hajdúságiak csapatkapitánya, az akkor 16 éves…
MInden ami érdekelhet
A Hódos Imre Sportcsarnokban 2008 októberében nyert legutóbb a DVSC a Győr ellen, a hajdúságiak csapatkapitánya, az akkor 16 éves…
A mérkőzés kissé szerencsés debreceni góllal kezdődött – Manrique lövése megpattant egy ferencvárosi védőn –, de a hazaiak nem örülhettek sokáig,…
A két együttes szeptemberi, kristiansandi találkozóján 37-26-ra diadalmaskodó Vipers azzal a tudattal látogatott Érdre, hogy már biztosította helyét a rájátszás…
A fordulás után a Fehérvár kontrollálta a játékot, még úgy is, hogy időnként átengedte a területet az MTK-nak. A hazai…
Az államtitkár az egész napos programsorozat délelőtti küzdelmei után azt mondta, hogy az olimpiai selejtező megrendezése mellett kiemelt szempont volt…
A főtáblán még négy magyar vívott: Rabb Krisztián remek eredményt elérve hetedik lett – a negyeddöntőben Pakdaman állította meg –, Iliász…
Eredmény, selejtező, 2. forduló:Hibino Nao (japán)-Babos Tímea 4–6, 6–3, 6–2 Írja a Magyar HÍrlap
Mihók Attila és Cseh Sándor együttese felkészülésképpen szombaton Dohában az olimpiai bajnok amerikaiakkal kétkapuzott.„Ők is régen játszottak már jó csapatok…
Hatékonyabban és összességében jobban is futballozott az első félidőben a vendégcsapat, mint a hazaiak, akik ennek megfelelően kétgólos hátránnyal vonultak…
A két magyar teniszező eddig egy hivatalos nemzetközi mérkőzést játszott egymás ellen: 2022 novemberében a pozsonyi keménypályás ITF challenger-torna fináléjában…