Hét helyen változtatott Rossi a kezdőcsapaton
A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető kisebb sérülés miatt a bal szélen Kerkez Milos helyén Nagy Zsoltnak szavazott bizalmat,…
MInden ami érdekelhet
A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető kisebb sérülés miatt a bal szélen Kerkez Milos helyén Nagy Zsoltnak szavazott bizalmat,…
Februárban az eset kapcsán már lezajlott egy vizsgálat Horner ellen, amit a thai tulajdonos és az osztrák anyavállalat kezdeményezett, és…
Az MKOSZ honlapjának közlése szerint a szövetség vezetése megköszönte Székelynek „a 2017 óta elvégzett kiváló építő munkát”, amelynek csúcsaként a…
A szövetség beszámolója szerint az angol Premier League-ben szereplő Bournemouth légiósa elővigyázatosságból hagyja ki az összecsapást. A Puskás Arénában telt…
A ljubljanai Liszt Intézet, a Szlovén Sakkszövetség és a Vida Kiadó szervezésében járt Szlovéniában Polgár Judit, minden idők legjobb sakkozónője…
Az Egyesült Államok Atlétika Edzőinek Szövetsége (USTFCCCA) oldalán olvasható közlemény szerint az 52 esztendős veszprémi születésű sportoló a Dél-Kalifornia Egyetem…
„Ahogy pénteken Törökországot, úgy kedden Koszovót is telt ház előtt fogadja a magyar csapat, miután minden belépő gazdára talált” –…
Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter a Rheinische Post nevű napilap keddi számában elmondta, azért döntöttek az ideiglenes határellenőrzés mellett, hogy megakadályozzák…
„Vasárnap Rune ellen Fábián lényegében tökéletesen játszott, százszázalékos teljesítményt nyújtott. Egy ilyen győzelem után nagyon nehéz mentális állapotban kellett hétfőn…
A mérkőzés miatt lezárják 16 és 22.30 óra között a Dózsa György utat a Thököly út és a Kerepesi út…