Sofront egy mérkőzésre tiltották el
A torna fegyelmi bizottsága azok után döntött így szerda délelőtt, hogy felvételről megvizsgálta a magyar válogatott csatárának térdelését a keddi,…
MInden ami érdekelhet
A torna fegyelmi bizottsága azok után döntött így szerda délelőtt, hogy felvételről megvizsgálta a magyar válogatott csatárának térdelését a keddi,…
Szoboszlai Dominik a Magyar Labdarúgó Szövetség stábjának nyilatkozott egy helyszíni riportban. Az immár 40-szeres válogatott középpályás többek között elmondta: Élvezem,…
„Tudjuk a Real Madridról most már évek óta, hogy képesek a semmiből is gólt rúgni, elég egyetlen egy figyelmetlenség, egy-egy…
A Philadelphia az első félidőben gyengén játszott, a Sounders a szünetre 3-0-ás előnybe került, a fordulás után viszont az 55….
A Cleveland és az Orlando párharca 2–2-es döntetlenről folytatódott. Az ötödik mérkőzésen is hazai győzelem született, így a Cavaliers került…
Az európai szövetség honlapja szerint a román bajnoki címvédő a 28-27-es hazai sikert követően az idegenbeli visszavágót 38-34-re nyerte meg…
Don MacAdam szövetségi kapitány nem változtatott a sorokon, a kapuban ismét Bálizs Bence kezdett, és a közel ötszáz fős szurkolósereg…
Remekül kezdte a mérkőzést a Bayern, amely már az első percben gólt szerezhetett volna, ám Sané ziccerét Lunyin védte. A…
Szalontay az M1 aktuális csatornának elárulta, hogy ennek a két versenyzőnek dupla kvótája van, mivel sprintben és keirinben is kiharcolták…
Szalontay az M1 aktuális csatornának elárulta, hogy ennek a két versenyzőnek dupla kvótája van, mivel sprintben és keirinben is kiharcolták…