Halász Bence szerint az ezüstérem borítékolva volt
A 26 éves szombathelyi klasszis nehéz kezdés után a negyedik sorozatban dobott 80,49 méteres szezoncsúcsával szerezte meg a második helyet,…
MInden ami érdekelhet
A 26 éves szombathelyi klasszis nehéz kezdés után a negyedik sorozatban dobott 80,49 méteres szezoncsúcsával szerezte meg a második helyet,…
A gödöllőiek 19 éves tehetsége tavaly már letette névjegyét a felnőttek között, 23.12 másodpercre javította az U20-as magyar csúcsot, és…
A KNK PR&Média ügynökség hétfői tájékoztatása szerint a Transfermarkt átigazolási oldal rangsorában a magyarok csapatkapitánya a 24 részt vevő ország…
Nagy-Britannia ————– Daily Mail: „Lando Norrisnak a dobogó legfelső fokára kellett volna állnia az izgalmakkal és veszélyes helyzetekkel tarkított Kanadai Nagydíjon…
„Mondtam már néhány barátomnak, hogy fogalmam sincs miért, de nálam Németország a torna egyik legnagyobb favoritja – nyilatkozta a szlovén…
A Minnesota 11 alapszakaszmeccset követően nyolc győzelemmel és három vereséggel vezeti a nyugati főcsoportot. Írja a Magyar HÍrlap
Azt írták, a munkaterület mögötti több – hét-nyolc – kilométeres torlódás eléri a mogyoródi szakaszt is, kerülni a 3-as főút…
A Vas vármegyei sportoldalnak a döntő után nyilatkozott Halász Bence. – Szerintem nagyobb izgalom lehetett, mint egy brazil szappanopera főleg…
A 27 éves német játékos olimpiai arannyal és ATP-világbajnoki címmel már büszkélkedhetett, Grand Slam-fináléban viszont csak egyszer járt, amikor kétszettes…
A hírt a Nemzetközi Sportlövő Szövetség közölte Írja a Magyar HÍrlap