Jégkorong Erste Liga: Egyenlített a címvédő és a magyar bajnok is
A következő mérkőzéseket pénteken rendezik Brassóban, illetve a Tüskecsarnokban. Az is eldőlt, hogy mindkét elődöntőben lesz hatodik felvonás, mégpedig húsvétvasárnap. Erste…
MInden ami érdekelhet
A következő mérkőzéseket pénteken rendezik Brassóban, illetve a Tüskecsarnokban. Az is eldőlt, hogy mindkét elődöntőben lesz hatodik felvonás, mégpedig húsvétvasárnap. Erste…
„Az első szettben mindketten magas színvonalon játszottunk, remek labdameneteink voltak, kicsit gyilkoltuk egymást a pályán" – közölte menedzsmentjének tájékoztatása szerint…
Az M1 aktuális csatornának adott interjújában Habsburg György közölte, erős a kapcsolata a sporttal, s a családja főként a lovassportokban…
Az EOC közleménye szerint a bizottság a legutóbbi ülésén hozta meg „alaposan megfontolt” döntését az után, hogy meghallgatta Peter Brüll,…
A Magyar Antidopping Csoport (MACS) honlapján szerdán jelent meg, hogy a 31 éves Horváth tavaly júniusban megtagadta a mintaadást az…
Az ausztrál Alex de Minaur elleni, közép-európai idő szerint szerda hajnalban játszott nyolcaddöntős mérkőzése előtt közétett miniinterjú felvezetéseként a honlap…
„Nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy szerettük volna, de a szünetben sikerült rendeznünk a sorokat és a második félidőben már…
Az argentin csapat négy napja Salvadort verte 3-0-ra Philadelphiában, az Egyesült Államokba szervezett másik barátságos mérkőzésén. Írja a Magyar HÍrlap
A B ág döntőjének hivatalosan Ukrajna volt a pályaválasztója, de – az ott zajló háború miatt – semleges helyszínen, a…
"Óriási megtiszteltetés egy válogatott szövetségi kapitányának lenni" – mondta az M4 Sportnak Völgyi Péter, aki a kapitányi feladatok ellátása mellett…