Éremeső a főpróbán
A tőrözők A kategóriájú versenyében a férfiaknál Osváth Richárd (DEAC) diadalmaskodott, míg Krajnyák Zsuzsanna harmadik lett. A tizenkétszeres paralimpiai érmes…
MInden ami érdekelhet
A tőrözők A kategóriájú versenyében a férfiaknál Osváth Richárd (DEAC) diadalmaskodott, míg Krajnyák Zsuzsanna harmadik lett. A tizenkétszeres paralimpiai érmes…
A 29 éves támadó a FradiMédiának adott exkluzív interjút szülőfalujában, Szentpéterfán, ahol egyelőre pihenését tölti. Elmondta, az első néhány napot…
A szervezők tájékoztatása szerint a Hungarian Grand Prix programja szombaton rajtol a selejtezővel, és két héttel az olimpiai teniszversenyek előtt…
A sajtóeseményen ott volt Szvitacs Alexa paralimpiai bronzérmes asztaliteniszező és Wermeser Zsombor paralimpikon kerékpáros is, akik felelevenítették korábbi, utazással kapcsolatos…
A sérülése, majd június elejei térdműtétje után már az is kisebb csoda, hogy Novak Djokovics játszik Wimbledonban, ahol a rekordot…
A kontingens küldéséről a spanyol belügyi szervek adtak tájékoztatást. Korábbi francia közlés szerint a július 26-tól augusztus 11-ig tartó ötkarikás…
A szervezőbizottság hétfőn késő este rövid közleményben adott tájékoztatást a technikai értekezleten született döntésről, arról, hogy „a hatályos hőségriadó miatt…
Az angol Premier League augusztus közepén kezdődik (az előző kiírásban harmadik Pool az újonc Ipswich vendégeként rajtol augusztus 17-én), de 2,5…
A szakember annak ellenére ezen a véleményen van, hogy csapata a nyolc között éppen a kétszer 15 perces ráadásban szerezte…
– Tudja, hogy a meglepően sokat fejlődött török válogatott szurkolói még mindig emlegetik az édesapját? Nálunk nyilatkozott egy újságírójuk, Mehmet…