Latorcai Csaba: Fontos, hogy kulturálódó és sportoló nemzet legyünk
Latorcai Csaba kiemelte: fontos, hogy ne csak passzívan szemléljük a művészetet és a sportot, hanem váljunk azok részesévé. Alakítsuk magunk…
MInden ami érdekelhet
Latorcai Csaba kiemelte: fontos, hogy ne csak passzívan szemléljük a művészetet és a sportot, hanem váljunk azok részesévé. Alakítsuk magunk…
Magyar szempontból szinte biztosan a Nagy Palotában zajló eseményeket övezi majd a legnagyobb érdeklődés, ugyanis a vívóversenyek első napján pástra…
Az elmúlt idényben még a Merkantil Bank Ligában futballozó csapatok Mezőkövesden kezdték meg az – immár élvonalbeli – idényüket, mivel…
A Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) pénteken jelentette be, hogy a 81 kilogrammos iraki dzsúdós mintájában az anabolikus szteroidok közé tartozó…
„Azért is választottam, hogy a sportolókkal megyek a hajón, mert ülhetnék az elnökökkel is, csak még egyszer át szerettem volna…
A XXXIII. nyári olimpiai játékok elnevezése csalóka, hiszen a sorszámba a világháborúk miatt elmaradt versenyeket is beleszámolták. Az idei tehát valójában…
Az alacsony színvonalú, mindkét oldalon sok hibát hozó első félidőben többet birtokolta a labdát a fővárosi csapat, sokáig mégis a…
Két kapitány üdvözölte egymást: a férfi vízilabda-válogatottat irányító Varga Zsolt mosolyogva rázott kezet a párizsi gép pilótájával, Molnár Balázzsal. A…
Elégedetlenek a britek az olimpiai faluban rendelkezésre álló ételek minőségével, noha még az ötkarikás játékok kezdete előtt a szervezők azt…
Az néhai II. Erzsébet és Fülöp herceg lánya, Anna hercegnő június végén a Gloucestershire-i birtokán szenvedett lovasbalesetet, amely után öt…