Rétvári Bence: Nem hagyható szó nélkül, ami a megnyitón történt
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke Facebook-oldalán közzétett állásfoglalásában azt írta: „józan ésszel fel nem fogható”, hogy egy világesemény nyitányában hogy…
MInden ami érdekelhet
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke Facebook-oldalán közzétett állásfoglalásában azt írta: „józan ésszel fel nem fogható”, hogy egy világesemény nyitányában hogy…
Az ötkarikás viadalnak otthont adó Roland Garroson négyszeres győztes lengyel kiválóságot a WTA-rangsorban hetedik kínai Cseng Csin-ven búcsúztatta két szettben,…
Szilágyi Áron az olimpia végéig Párizsban marad, megkezdi a lobbizást azért, hogy bekerüljön a Nemzetközi Olimpiai Bizottság versenyzői bizottságába. Mint elmondta,…
Ilyen nincs és mégis van: Leon Marchand vasárnap Michael Phelps 2008-as olimpia rekordját megdöntve megnyerte a 400 méter vegyest, majd…
A gödöllői sportoló a chateauroux-i Nemzeti Lőtéren remekül kezdte a három testhelyzetű királyszám alapversenyét. A térdelő és a fekvő rész…
A staféta a kilencedik idővel (7:54.65) érkezett a francia fővárosba. A második előfutamban az ausztrálok mögött gyakorlatilag végig a második…
Vég Zsombor nem tudott normálisan edzeni a vállsérülése miatt, mégis olyat rakott le ma a tatamira, ami elismerésre méltó. Két csütörtöki…
Az atlétikai viadalok második számában a magyaroknak nem volt esélyük előkelő helyen végezni, a legjobbak által diktált tempót nem bírták…
Előzetesen mindkettejüknek esélye volt a továbbjutásra, mivel Szabó-Feltóthyt a 12. (2:08.85), Molnárt pedig a 16. (2:09.02) idővel nevezték. Elsőként a…
A hazai szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint az MTK Budapest rg-se a kiutazás előtt nyílt edzésen mutatta be gyakorlatait, ráadásul mind…