US Open: Fucsovics vezetett, aztán egyenlítettek ellene, majd feladta
A 32 éves magyar a párizsi olimpia után – amelynek nyitókörében kikapott a 22-szeres GS-bajnok Rafael Nadaltól – állt át kemény pályára,…
MInden ami érdekelhet
A 32 éves magyar a párizsi olimpia után – amelynek nyitókörében kikapott a 22-szeres GS-bajnok Rafael Nadaltól – állt át kemény pályára,…
Serie A, 2. forduló:Cagliari–Como 1–1 (1–0)Verona–Juventus 0–3 (0–2) vasárnap játszották:AS Roma–Empoli 1–2 (0–1)Napoli–Bologna 3–0 (1–0)Torino-Atalanta 2–1 (1–1)Fiorentina-Venezia 0–0 szombaton játszották:Parma–AC…
A csapat a következő, 2023/24-es idényben is az élmezőnyben szerepelt, végül az 5. helyen végzett, a mostani idényben azonban négy…
„Brutálisan erős a mezőny, szinte ugyanazt a tempót tudják az ellenfeleim, mint az ép versenyzők legjobbjai. Én a fiatalabbak közé…
A Bajnokok Ligájában Ludovic Fabregas, az NB I-ben Ligetvári Patrik, a klubvilágbajnokságon Nedim Remili, míg a Magyar Kupában Gasper Marguc…
Az élvonalbeli csapatok ebben a körben kiemeltek voltak, így nem kaphattak azonos osztálybeli ellenfelet, s minden esetben idegenben játszanak. A…
A 23. percben Haris Attila középre lőtt büntetőjét védte a hazaiak kapuját őrző Winter, csapata ezt követően megszerezte a vezetést,…
A hatvanesztendős szakember többek között volt a Győr női csapatának vezetőedzője, a női válogatott szövetségi társkapitánya, legutóbb pedig a férfi élvonalból…
Truwit tavaly májusban a Kuba mellett található Turks- és Caicos-szigeteknél búvárkodott barátjával az óceánban egy olyan részen, ahol nem jellemző…
A 27 éves Juan Izquierdo a második félidőben állt be a Nacional csapatába a brazil Sao Paulo elleni Dél-Amerikai kupamérkőzésen….