Mészáros Krisztofer korláton kezd
A magyar szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint a hétfői kiutazás után a férfi mezőnynek szerdán már pódiumedzése lesz. A hivatalos megnyitót…
MInden ami érdekelhet
A magyar szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint a hétfői kiutazás után a férfi mezőnynek szerdán már pódiumedzése lesz. A hivatalos megnyitót…
A német sportdiplomata már több mint egy hete a francia fővárosban tartózkodik, hogy személyesen láthassa a rajt előtti utolsó felkészülési…
A 19 éves tornász azért nem indul a francia fővárosban, mert bevallotta, hogy alkoholt fogyasztott és rágyújtott a monacói edzőtáborban….
Pénteken a Németországgal szemben 33–29-re elveszített, majd szombaton a Japán ellen 41–27-re megnyert olimpiai felkészülési mérkőzéssel köszönt el Stuttgarttól a…
Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a honvéd vezérkar törzsigazgatója vasárnap reggel Révfülöpön köszöntötte a részt vevő katonákat és polgári alkalmazottakat. Kiemelte, hogy…
Azt írták, hogy a Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésére is tízezrek látogattak el. A rendőrök 36 embert igazoltattak, helyszíni bírságot…
Az afrikai együttes már 16 pontos előnyben is volt a második félidő elején, de a pénteken kezdődő párizsi ötkarikás játékok…
Az ötkarikás testület korábban a francia Alpok pályázatát választotta ki, de a végleges döntést egyelőre bizonytalanság övezi, mivel jelenleg Franciaországnak…
A szombati fináléban Stollárékra a második helyen kiemelt Anna Danyilina, Irina Hromacsova kazah, orosz duó várt. Utóbbi játékos az elmúlt…
A neonáci szimpatizánsként jellemzett 19 éves fiatal, akit azzal gyanúsítanak, hogy az olimpiai fáklya útját akarta megzavarni, online fenyegetőzött a…