Walesi tréner: Azt szeretnénk, hogy legyen esélyünk a visszavágón
Az angol tréner az MTI kérdésére úgy válaszolt, nem segítette a felkészülésüket, hogy új vezetőedzője van a Ferencvárosnak, mert így…
MInden ami érdekelhet
Az angol tréner az MTI kérdésére úgy válaszolt, nem segítette a felkészülésüket, hogy új vezetőedzője van a Ferencvárosnak, mert így…
Elsőként Thomas Bach köszöntötte a megjelenteket, és arról beszélt, hogy az olimpiának a sporton túlmutató jelentősége van, az olimpiai faluban…
A 46 éves edző, akinek szerződése július végén jár le, nem akart hosszabbítani. „A küldetésem befejeződött” – írta közösségi oldalán…
A hétfői sajtóeseményen mutatták be hivatalosan a 16 fős együttest, illetve a paralimpián szereplő sportolókat is. Schmidt Ádám sportért felelős…
A 25 éves szlovén kerékpáros vasárnap Nizzában pályafutása harmadik francia körversenyén diadalmaskodott, majd – a Szlovén Olimpiai Bizottság hétfői bejelentése szerint…
„Az energikus futballt kedvelem, ezt szeretném viszontlátni, ez az alapja a futballfilozófiámnak. A szurkolók energiájáról példát vehetünk, és azt fel…
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében hétfőn a police.hu oldalon úgy fogalmaztak, a verseny négy napján „kiemelt esemény nem történt a…
Az európai szövetség nyoni székházában hétfőn tartották a sorsolást, amelyen az is kiderült, hogy a magyar bajnokcsapat idegenben kezdené a…
A legutóbbi becslés alapján a francia fővárosban a magyarok 23 érmet gyűjtenek, a hét győzelem mellé hat második és tíz…
Az Allianz Hungária Zrt. reprezentatív felmérése szerint a válaszadók 79 százaléka soha nem járt még olimpián, de idén a 18–35…