Veszélybe kerül Kapás Bogi startja?
Az úszónő hétfő reggel tudatta közösségi oldalán, hogy 37,7 Celsius fokot mutat a lázmérője, aki közölte, hogy „na erre nem számítottam,…
MInden ami érdekelhet
Az úszónő hétfő reggel tudatta közösségi oldalán, hogy 37,7 Celsius fokot mutat a lázmérője, aki közölte, hogy „na erre nem számítottam,…
Két héttel a játékok előtt a brazil szörfös, Joao Chianca ugyanis utasítást kapott a NOB-tól, hogy távolítsa el Jézus Krisztus…
"Mindhárman problémákkal küzdöttek, mindhármuknak megvolt a saját történetük és mindhárman a maximumot hozták most ki magukból" – mondta a szakember,…
A tengerentúliak az új-zélandiak elleni drónos megfigyelés miatt kaptak büntetést még szombaton, és ez azt jelenti, hogy a hátralévő két…
Hiába esett, a női országúti kerékpározás időfutamát ilyen körülmények között is megrendezték, ez azonban sokakat megtréfált, Taylor Knibbet különösen. Az amerikai versenyző háromszor is…
A BVSC vívója – aki a júniusi Európa-bajnokságon a dobogó alsó fokára állhatott – nagyon összeszedett vívással, ha kellett küzdve, harcolva, a…
A Fejér vármegyei együttes az idegenben aratott 2–1-es győzelem után szerdán fogadja majd az azeri Szumgajit csapatát a Kl-selejtező visszavágóján….
A magyar úszók eddig csak nézhették az egyéni számok döntőit az olimpián. Az egykor magyar számnak számító férfi 400 méter vegyes…
A legfájóbb vereséget éppen a francia válogatottól szenvedte el a magyar a februári dohai világbajnokságon, ahol a negyeddöntőben 11–10-re maradt…
A 18 éves magyar versenyző délelőtt 1:57.77 perces idővel megközelítette élete legjobbját (1:57.22), amivel a 13. helyen került az esti…