Győri-Lukács Viktória : kéz a kézben küzdöttünk
„Iszonyatosan jó volt a pályán lenni ma. Fantasztikus volt, ahogyan dolgoztunk, ahogyan csapatként együttműködtünk, és nagyon bízom benne, hogy ezt…
MInden ami érdekelhet
„Iszonyatosan jó volt a pályán lenni ma. Fantasztikus volt, ahogyan dolgoztunk, ahogyan csapatként együttműködtünk, és nagyon bízom benne, hogy ezt…
A Red Bull holland versenyzőjének ez az idei kilencedik, pályafutása során pedig a 41. pole pozíciója. Az immár négyszeres vb-első…
Svéd vezetéssel indult a mérkőzés, Carlson átlövésből talált be, de aztán Klujber elcsent egy labdát a vendégek orra elől, s…
Svéd vezetéssel indult a mérkőzés, Carlson átlövésből talált be, de aztán Klujber elcsent egy labdát a vendégek orra elől, s…
A sportért felelős államtitkárság szombati közleménye szerint az ingyenesen látogatható Stadionpark és az egyedülálló Panoráma Sportpark minden korosztály számára lehetőséget…
Gera Zoltán, a Kecskemét vezetőedzője első győzelmét ünnepelhette az élvonalban, együttese pedig ebben az idényben először diadalmaskodott idegenben, és lezárta…
A La Liga éllovasa, a Barcelona pénteken ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját, és új kabalával debütált erre az alkalomra, de az…
A 23 éves pilóta mögött csapattársa, a brit Lando Norris lett a második, míg harmadikként George Russellt, a Mercedes brit…
Női kézilabdázóink nagyszerű teljesítménnyel lepték meg a világot a Párizsi nyári olimpián, karnyújtásnyira voltak attól, hogy az elődöntőbe kerüljenek. Sőt…
A felcsútiak a sikerükkel a tabella élére ugrottak, míg a negyedik helyen álló fővárosiak immár négy kör óta nyeretlenek. Az…