„Mindent megteszünk, hogy megnehezítsük a norvégok dolgát”
A bécsi Stadthalléban sorra kerülő mérkőzés csütörtöki sajtótájékoztatóján a szövetségi kapitány kiemelte, a nemzeti csapat hosszú ideje – 2012 óta – nem…
MInden ami érdekelhet
A bécsi Stadthalléban sorra kerülő mérkőzés csütörtöki sajtótájékoztatóján a szövetségi kapitány kiemelte, a nemzeti csapat hosszú ideje – 2012 óta – nem…
A Leipzig kedden sorsdöntő mérkőzést játszott a Bajnokok Ligája alapszakaszában az Aston Villával, és mivel a birminghami együttes 3–2-es győzelmet…
Az új lebonyolítási rendszerben, amelyben a 36 csapat nyolc-nyolc mérkőzést játszik az alapszakaszban, több topegyüttes is szenved a Bajnokok Ligájában….
A Párizsban 200 méter háton olimpiai bajnok magyar klasszis – aki szerdán 100 méter háton ezüstérmet nyert – 23.05 másodperccel csapott célba,…
A spanyol edző ezzel együtt optimistán nyilatkozott a torinói meccs után: „Jól játszottunk, nagyon jól, de az utolsó passznál mindig…
Torinóban nem hozott gólt az első félidő, aztán a szünet után a remekül védekező Juve kétszer is betalált. BAJNOKOK LIGÁJA…
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a házigazdák tájékoztatása szerint összesen 405 jegyet adtak…
A német és a spanyol csapat az egyenes ági nyolcaddöntőbe jutásért küzdött, ennek megfelelően Dortmundban öt találatot is láthatott a…
A bécsi döntő hétvége menetrendje: péntek: az 5. helyért: Svédország–Hollandia 15.00, elődöntő: Norvégia–MAGYARORSZÁG 17.45, Franciaország–Dánia 20.30. Vasárnap: a harmadik helyért…
BAJNOKOK LIGÁJA – ALAPSZAKASZ, 6. FORDULÓJUVENTUS (olasz)–MANCHESTER CITY (angol) 2–0 (0–0) – ÉLŐ!Torinó, Allianz Stadion. Vezeti: Turpin (francia). TV: Sport1JUVENTUS: Di Gregorio – Savona, Kalulu, Gatti, Danilo…