Golovin: A mai napon jobban akartuk ezt az érmet
„A befektetett munkának mindig van eredménye. Aki akarja, küzd, csinálja a dolgát, a mellé odapártol a szerencse is” – kezdte…
MInden ami érdekelhet
„A befektetett munkának mindig van eredménye. Aki akarja, küzd, csinálja a dolgát, a mellé odapártol a szerencse is” – kezdte…
A két válogatott öt nappal ezelőtt, a debreceni középdöntő zárófordulójában találkozott, akkor szoros első félidőt követően (13–13) három góllal a…
Az olimpiai bajnok Kós Hubert 100 méter háton remek országos csúcsot úszva is, meglepetésre, kikapott az ismeretlen, orosz Miron Lifincevtől,…
A fővárosiak a sikerükkel egy pontra megközelítették az éllovas Puskás Akadémiát, amely egy mérkőzéssel többet játszott. Az első perctől kemény,…
A két válogatott öt nappal ezelőtt, a debreceni középdöntő zárófordulójában találkozott, akkor szoros első félidőt követően (13–13) három góllal a…
A pontosztozkodással mindkét csapat veretlenségi sorozata folytatódott: az UTE hat, a KTE négy kör óta nem talált legyőzőre. A találkozót…
Az országúton olimpiai negyedik Vas az antwerpeni nyitányon hatodik, majd rá egy héttel ötödik volt Dublinban. A múlt heti szardíniai…
Az európai szövetség (EHF) vasárnap hozta nyilvánosságra a névsort, amelybe az elődöntőbe jutott válogatottokon kívül a szlovén és a montenegrói…
A listavezető Liverpool Andy Robertson utolsó emberként elkövetett szabálytalansága és piros lapja miatt a 17. perctől emberhátrányban játszott. A szünetben…
A Kovács Benedek, Horváth Dávid, Márton Richárd, Magda Boldizsár összeállítású kvartett 3:30.86 perces idővel futamában a nyolcadik, összesítésben pedig a…