Milliárdos csalás miatt emeltek vádat őrző-védő cégek vezetőivel szemben
Szanka Ferenc közölte, a vádirat szerint a túlnyomó részt őrzésvédelemmel foglalkozó cégek vezetői 2016 és 2021 között azért, hogy a…
MInden ami érdekelhet
Szanka Ferenc közölte, a vádirat szerint a túlnyomó részt őrzésvédelemmel foglalkozó cégek vezetői 2016 és 2021 között azért, hogy a…
A közlemény szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei vásáron egy távol-keleti árus standjára figyeltek fel, akinek a pultján kiterített és beárazott termékek…
Ha valaha is gondolkozott azon, hogy genetikai adatainak kezelését egy magánvállalkozásra bízza, érdemes megismernie a 23andMe cég mostani vesszőfutását. A…
Mark Zuckerberg vállalata még 2020-ban vezette be a most megszűnő funkciót elsősorban azért, hogy a legjobb üzenetküldési élményt biztosítsa a felhasználóknak…
A 17 éves Devonta Lynch egyike volt annak a két gyanúsítottnak, akik múlt szerda délután fegyverrel fenyegetőzve ellopták egy FBI-ügynök autóját….
A jelentésből nem derül ki, hogy a hibát kihasználták-e a hackerek, de az biztos, hogy alkalmas lett volna rá. A…
A BRFK azt közölte kedden a police.hu oldalon, hogy egy a csepeli szabadkikötőben „ólálkodó” maszkos férfiról érkezett bejelentés november 11-én…
Egy év tíz hónap börtönre ítéltek Finnországban egy fiatal kínai férfit, aki szexmunkára „alkalmazott” egy kínai nőt. Finnországban összesen 665 ügyfele volt, és több mint 130 ezer eurót keresett szexmunkával, amiből a férfi 61 ezer eurót vett el. A történet 2021-ben kezdődött, amikor a férfi kínai nyelvű hirdetést tett közzé…
A Zalaegerszegi Járásbíróság idén februárban többszörös visszaesőként tiltotta el újból a járművezetéstől az ámokfutót, mindezek ellenére rendszeresen közlekedett személygépkocsival a…
A Pécsi Törvényszék MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében azt írták, hogy a férfit és a nőt kétrendbeli, a sértett kiszolgáltatott helyzetét…