Tatabányai folytatás az ob-elődöntőkkel
Ma délután 13 órától már az elődöntőket bokszolják a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban. Kesztyűt húznak a válogatottak is, hogy aztán…
MInden ami érdekelhet
Ma délután 13 órától már az elődöntőket bokszolják a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban. Kesztyűt húznak a válogatottak is, hogy aztán…
A 102. Papp László felnőtt magyar bajnokságon a 60 kg, valamint a 65 kg képviselői alaposan kitettek magukért, már a…
A 102. Papp László felnőtt országos bajnokságra, majd a liverpooli világbajnokságra készülő Hámori Luca volt a Nemzeti Sportrdáió Hazafutás című…
A 102. Papp László felnőtt magyar országos bajnokság a hazai bokszélet következő fontos eseménye, amelyre július 2. és 5. között…
Logisztikai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Ökölvívók Szövetsége és a Supernova Intertrans. „Több szállal is kötődünk a sportághoz és nagy…
Hámori Luca nagyon erős felkészülést tudhat maga mögött, és a csehországi Grand Prix Ústí nad Labemben úgy nyert ezüstérmet, hogy…
Akilov Pilip arany-, Hámori Luca ezüst-, míg Lakotár Hanna és Krekó István bronzéremmel zárta a hagyományos csehországi Grand Prix Ústí…
Huszonhárom ország 184 ökölvívója szerepelt Európa egyik legpatinásabb nemzetközi ökölvívótornáján, a 54. csehországi Ustí nad Labem Grand Prix-n. Akilov Pilip (80…
Jövőbe mutató stratégiai megállapodást kötött egymással a már jó ideje együttműködő Magyar Ökölvívók Szövetsége és a Hell Energy Promotion.„Mindig kiemelt…
Kiss Milán Rokkó a hollandiai Eindhoven-kupán egy holland ökölvívó, valamint a súlycsoport legjobb német indulója ellen aratott sikereket, a döntőben…