Alonso kifakadt: „Az időmérő a legrosszabb!”
Az F1-es mezőny rangidőse úgy érzi, valami félresiklott az utóbbi időben a kvalifikációkkal. A versenyt illetően káoszban bízik a McLaren…
MInden ami érdekelhet
Az F1-es mezőny rangidőse úgy érzi, valami félresiklott az utóbbi időben a kvalifikációkkal. A versenyt illetően káoszban bízik a McLaren…
Az ausztrál szerint ironikus, hogy a spanyol az őt gyorskörön piszkos levegővel kizökkentő riválisokra panaszkodott – mivel épp ő szokott…
A francia úgy érzi, a túlzsúfolt F1-es menetrendnek betudható, hogy nem érezte jól magát a napokban. Mindezek fényében a Q2-es…
A brit becslése szerint négy tized ment el a Q3-as megcsúszás miatt – éppen ekkora hátrányban végzett Verstappenhez képest. A…
Négy pontot kell verniük Abu Dhabiban a Mercedesre, így a lehető legrosszabbkor érkezett Carlos Sainz ferraris karrierjének első Q1-es kiesése….
Abu Dhabiban sem láthattuk Lewis Hamiltont a Q3-ban: az ismét a tizenegyedik helyen záró hétszeres világbajnok elmondása szerint továbbra is…
George Russell a második sorba kvalifikálta magát az év utolsó F1-es futamára, de nem elégedett maximálisan – csapatfőnöke, Toto Wolff…
Túl későn gurultak pályára, ennek volt betudható a Q1-es kiesés a Ferrari spanyol F1-es pilótája szerint. Nagyon nehéz harcra számít…
Sainz a Q1-ben kiesett, csapattársa küszködött még a Q3 elején is, egy új szett azonban az első sorba repítette a…
Nem volt tökéletes az utolsó köre, de így is harmadik lett a 2023-as F1-es szezon utolsó időmérőjén Oscar Piastri –…