Aki még Bearmannél is erősebben debütált
A Ferrarinál a fiatal versenyzőkkel foglalkozó Jock Clear elmondta, szerinte kié volt a legerősebb F1-es debütálás – persze igazságtalanság lenne…
MInden ami érdekelhet
A Ferrarinál a fiatal versenyzőkkel foglalkozó Jock Clear elmondta, szerinte kié volt a legerősebb F1-es debütálás – persze igazságtalanság lenne…
A csapatfőnökből lett szakértő és véleményvezér, Eddie Jordan megdöbbentőnek nevezte az Alpine idei produkcióját – és elnosztalgiáztak azon az időszakon,…
Nem változtathat az F1 a csapatok együttműködéséről szóló szabályokon csak azért, hogy Zak Brown kedvében járjanak, a Red Bull pedig…
Bár az Aston Martinnal is összeboronálták, Yuki Tsunoda továbbra is a Red Bull ülésére vágyik – bár Marko doktor nem…
Vizsgálat, egyeztetések, nyilatkozatok, fenyegetések, erődemonstrációk, nyílt levél és névtelen üzenetek – fenekestül felforgatta a Red Bullt a február elején kirobbant…
Az F1-es szereplésre is pályázó csapattulajdonos szerint Liam Lawson példája kiválóan mutatja, mi a sportág egyik legnagyobb problémája: a zárt…
Günther Steiner az F1 hivatalos oldalán közzétett bejegyzésében fejtegetett számos témát, köztük azt is, hogy véleménye szerint túl sokáig maradt…
Alexander Albon az idei pilótapiac egyik kulcsszereplője lehet, a Williams versenyzője pedig nem tagadja, több lehetősége is van a jövőt…
Jeff Dodds, a Formula E ügyvezető igazgatója kijelentette, nem akarnak olyan sporttá válni, ahol már a szezon elején tudható, hogy…
Liam Lawson, a Red Bull kötelékébe tartozó 22 éves új-zélandi versenyző Daniel Ricciardo tavalyi Holland Nagydíjon elszenvedett csuklótörését követően kapott…