Lelepleztek két teherautó-sofőrt
A NAV pénteken közölte az MTI-vel, hogy csupán néhány perc eltéréssel követte egymást Vértesszőlős és Lábatlan között egy magyar fuvarozó…
MInden ami érdekelhet
A NAV pénteken közölte az MTI-vel, hogy csupán néhány perc eltéréssel követte egymást Vértesszőlős és Lábatlan között egy magyar fuvarozó…
A csupán 20 éves német Philippos T. halála sokkolta Németországot. A fiút június 22-én este támadta meg egy tízfős társaság az…
Eleinte csak azt lehetett tudni, hogy zsarolással akart milliókat szerezni két férfi egy hírességtől, helyesebben a családjától. Az ügyészség sem…
Jogg Zsolt tájékoztatása szerint a vádlott tavaly július elején egy benzinnel előre megtöltött félliteres műanyag palackkal elment a vele haragos…
Az ügynökség sajtóközleménye szerint a bűnszövetkezet nagy mennyiségű kannabisszal és heroinnal kereskedett Európában. A rendőrségi akció keretében őrizetbe vették a…
A bíróság aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat. A férfi büntetéséből legkorábban huszonöt év…
A BRFK kedden közölte a police.hu oldalon, hogy június 4-én – összehangolt bűnügyi akcióban – egyszerre öt budapesti és négy…
A közlemény szerint a pénzügyőrök rutinellenőrzés miatt állították félre a román furgont. A járőröknek feltűnt, hogy a dobozos raktér falába…
A 24 órás magyarországi ellenőrzés a Railpol (Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete) által koordinált akció része.„Az Európai Unió nagy hangsúlyt fektet…
Azt írták, a nyomozó ügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását, a bíróság azonban elegendőnek látta az enyhébb kényszerintézkedés, a bűnügyi felügyelet…