Vádat emeltek egy munkatársát megkéselő üzbég férfi ellen
Gubala Ádám Miklós tájékoztatása alapján a 24 éves vádlott és későbbi áldozata – mindketten üzbég állampolgárok – munkavállalás céljából, engedéllyel tartózkodtak Magyarországon,…
MInden ami érdekelhet
Gubala Ádám Miklós tájékoztatása alapján a 24 éves vádlott és későbbi áldozata – mindketten üzbég állampolgárok – munkavállalás céljából, engedéllyel tartózkodtak Magyarországon,…
A bíróság korábbi közlése szerint az eset 2022 őszén történt. Az ügy elsőrendű vádlottja egy budapesti temetőben dolgozott halottátvevőként. Az…
A munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkező, 26 éves vádlott két éven keresztül – gyakran fiktív nevet használva – műszaki cikkeket, számítógépes játékokat, ruhaneműket,…
Közleményük szerint az utasok a rendőri intézkedéskor sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért velük…
A tini bántalmazásáról még videó is készült, amelyen az is jól látható, hogy az úton hazafelé az iskolából kirúgják a…
A vádlott 90 éves édesapjával lakott egy Vas vármegyei falu családi házában. Az udvaron lila pereszkének vélt, ám valójában mérgező…
Az uzsorás később a nő szorult anyagi helyzetét kihasználva további összegeket adott át neki, amelynek két-háromszorosát kérte vissza. A nő…
Jánky Judit az eset kapcsán felidézte, hogy a Zalaegerszegi Járási Ügyészség jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt több…
A táblabíróság a jelenleg 68 éves vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek. Az ítélőtábla döntött arról, hogy…
Közleményük szerint a sofőr – aki azt mondta, hogy a Hollandiában élő családjához indult látogatásra – dohánytermékkel „tömte ki” a…