Tényleges életfogytiglanra ítélték az apját körfűrésszel bántalmazó férfit
A bíróság azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy a férfit az ügyészség egyebek mellett emberölés kísérletével, súlyos testi sértés bűntettével,…
MInden ami érdekelhet
A bíróság azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy a férfit az ügyészség egyebek mellett emberölés kísérletével, súlyos testi sértés bűntettével,…
Adolfo Enríquezt a Guanajuato államban található León városában ölték meg. Az amerikai határhoz közeli városban elkövetett gyilkosságok száma a harmadik…
Bartalné Mentes Judit felidézte, hogy a férfi 2021 augusztusában kokainfogyasztás után autóba ült. Nappal, derült időjárási és látási viszonyok között…
Azt írták: a férfi és felesége házassága megromlott, elhidegültek egymástól, kapcsolatuk elmérgesedett, és a nő a két közös lányukkal 2018-ban…
Azt írták, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a rendőrök üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást…
A vádirat szerint június 4-én hajnalban arról érkezett bejelentés, hogy egy Komárom-Esztergom vármegyei település melletti tónál egy – a fején…
Olyasmi történt az Egyesült Államokban, pontosabban Ohióban, amely felfoghatatlan tragédia mindenki számára. Nehezen lehet szavakat találni arra, ha gyerekek veszítik életüket, de…
A külföldi meg sem jelent a rendelésen, az orvos azonban így is vállalta, hogy "repülésre alkalmatlan" megállapítással papírt tölt ki,…
A volt rendőr Popkovot ezzel együtt összesen 86 nő meggyilkolása és további 3 elleni emberölési kísérlet miatt marasztalták el. Az…
A férfi a bejárati ajtót rögzítő láncot a harapófogóval elvágta, a szokatlan hangokra azonban a szobájában fekvő sértett felkelt, és…