Bíróság elé álltak a dél-olaszországi hajószerencsétlenséget okozó embercsempészek
A legelső ülésen a bíróság elfogadta, hogy az olasz kormány és a belügyminisztérium, valamint Calabria tartomány polgári félként képviseltesse magát….
MInden ami érdekelhet
A legelső ülésen a bíróság elfogadta, hogy az olasz kormány és a belügyminisztérium, valamint Calabria tartomány polgári félként képviseltesse magát….
Az ítélet azonban láthatóan korántsem áll arányban a bűncselekménnyel. Sőt. Nyolc elítélt esetében az egy és két év közötti szabadságvesztést felfüggesztették,…
Dobó Dénes közlése szerint a bíróság a férfit 18. életévét be nem töltött személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve elkövetett…
Az elkövető – az iskola egyik diákja – behatolt egy tanterembe, ahol egy lányt hason, egy 18 éves fiút pedig…
Az ítélet azonban láthatóan korántsem áll arányban a bűncselekménnyel. Sőt. Nyolc elítélt esetében az egy és két év közötti szabadságvesztést felfüggesztették,…
A vádirat szerint egy kolumbiai bűnszervezet tagjai annak érdekében, hogy a főként Nyugat-Európában terjesztett kábítószerek – elsősorban kokain – kereskedelméből…
Azt írták, hogy új pszichoaktív anyagot vett a később elfogott nőtől egy férfi, azonban nem fizetett, ezért az asszony gázspray-vel…
A közlemény szerint a férfi 2019 júniusától nagy tételben vásárolt és állított elő különböző fajtájú kábítószereket, amelyeket Sopronban és környékén…
A behatolás még nyáron történt, és az űrhivatal csak akkor szerzett tudomást róla, mikor ősszel a rendőrség kapcsolatba lépett vele…
A bíró az állam törvényei alapján tartott bűnper tárgyalásán több mint kéttucat pénzügyi bűncselekmény miatt szabta ki a büntetést Murdaugh-ra,…