Ismét kikapott Fazekas és Szita csapata a BL-ben
Az európai szövetség honlapja szerint Fazekas három gólt szerzett, az ugyancsak olimpikon Szita ezúttal nem talált a hálóba. Újabb vereségével…
MInden ami érdekelhet
Az európai szövetség honlapja szerint Fazekas három gólt szerzett, az ugyancsak olimpikon Szita ezúttal nem talált a hálóba. Újabb vereségével…
A baszkok már hét forduló óta veretlenek a La Ligában, a fővárosiak másodszor kaptak ki a mostani idényben. A találkozót…
Az elejétől magához ragadta a kezdeményezést a vendégcsapat, s a fölénye nagyon hamar góllá érett. A hazai védelem helyezkedési hibája…
A tájékoztatás szerint a csoport tagjai magukat banki ügyintézőnek kiadva hívtak fel embereket, akiknek azt a hamis történetet adták elő,…
A hazai szövetség szerdai tájékoztatása szerint legutóbb, 2013-ban Zalaegerszeg volt a viadal házigazdája, jövőre pedig Székesfehérváron rendezik meg az eseményt….
A meccset jobban, hatékonyabb védekezéssel és lerohanásból szerzett gólokkal kezdte a Fredericia, amely 8–4-re ellépett. Ezt követően minden hazai gólra…
A 101. Papp László felnőtt országos magyar bajnokság egy hét múlva, december 11-én kezdődik majd a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban,…
Siker esetén az ország történelmet írna, hiszen az afrikai földrész még nem adott otthont olimpiának. Az újraválasztását követően negyedik elnöki…
A Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, a nyugdíjas korú szüleitől külön élő, pszichés beteg középkorú…
Hosszabb szünet után 2021-ben került vissza a versenynaptárba ez a helyszín, amely az éppen azóta sorozatban négyszer győztes Max Verstappen…