Ezért döntött a futam kihagyása mellett Stroll
Egy hatalmas Q1 végi balesettel ért véget múlt szombaton Lance Stroll számára a Formula-1-es Szingapúri Nagydíj hétvégéje. A kanadai ugyanis…
MInden ami érdekelhet
Egy hatalmas Q1 végi balesettel ért véget múlt szombaton Lance Stroll számára a Formula-1-es Szingapúri Nagydíj hétvégéje. A kanadai ugyanis…
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) arról tájékoztatott, hogy szerda éjjel robbanás történt Esztergom külterületén, a Búbánatvölgyében. Információk szerint a házban élő férfi ellen…
A Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) 70 különböző európai bajnokságot vizsgálva egy, a szemünk előtt lezajló, mára már mindennapossá váló jelenséget…
Michelisz Norbert valóra váltja gyerekkori álmát, raliversenyzőként debütál – olvasható a pilóta hivatalos honlapján megjelent közleményben. Miközben a Hyundai pilótájaként…
Információk szerint szeptember 10-én az egykori riporter az M0-son az autók között sétált, amikor az adott útszakaszon egy szabályosan arra…
A Bajnokok Ligája csoportkörének 1. fordulójában a Galatasaray hazai pályán kezdett az FC Köbenhavn ellen, és egy fordulatos, 2-2-es döntetlent…
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányságán tett feljelentést 2023. szeptember 18-án egy fővárosi étterem alkalmazottja – olvasható a Police.hu-n. A feljelentés…
A vádirat szerint a 60-as évei közepén járó férfi feleségével együtt egy szatmári faluban élt. Kapcsolatuk kiegyensúlyozatlan volt, a vádlott…
Kisebb vitát generált a múlt hétvégi Formula-1-es Szingapúri Nagydíjon, hogy bár Max Verstappent három feltartásos incidens kapcsán is vizsgálták, végül…
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a Manchester United 4-3-ra kikapott idegenben a Bayern München csapatától a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában….